Ez a hét megint elég nyugisnak ígérkezik. A védőnőhöz való felvonulást át is ütemeztem a következő hétre, így végképp az áldott nihillel indítottam a 25. hetet. Rám is fér, éjszaka alvás nem sok van ugyanis. Egyrészt terhesen ez valahogy nem megy nekem, nem tudom, már Minimangával is sok-sok éjszakát töltöttem ébren, hogy utána másnap a világomat se tudtam a fáradtságtól, de most még külső tényezők is rátesznek egy lapáttal. A férjem is rátenne egy lapáttal, főleg a macskák hátára, mivel ők az ébren töltött órák első számú felelősei. Érzik a tavaszt. Ami nem lenne gond, én is érzem, de szerintem beérhetnék annyival, hogy megcsodálják a kibújó krókuszt vagy a már bimbózó hóvirágot. De nem, ezeknek ennyi nem elég. Ezeknek szaporodni kell. De igazából ezt sem tudom érvként elfogadni, ahogy a mellékelt helyzet mutatja, én is szaporodok, de emiatt a férjemen kívül másnak nem kellett éjszakáznia... :D 

Szóval a macskák. A környék tele van nagytestű, kóbor kandúrokkal, és néhány házi kedvenccel. Ezek meg persze hajkurásszák azt a 3 szerencsétlen nőstény egyedet, aki errefelé fellelhető. De rábasztak a sompolygásra, én a 3-ból két csajost tömök fogamzásgátlóval, egyedül a 3. cicalány termékenyíthető meg. Ő viszont nagy sikerrel, évente 2 almot is összehoz... A szomszédtól télire lízingelt kislányt is elkezdtem tablettával etetni, akkor javult némiképp a helyzet - már ideje is volt, mert Minimanga elkezdte új elemekkel bővíteni a szókészletét. :D Viszont az öreg kandúrom 1 hete lelépett, ő ugyan csinált már máskor is ilyet, de kezd elegem lenni a macskalétszám ilyetén megcsappanásából. :/ 

A kresz is folyik tovább, bővítettük ismereteinket a nagyin túl a nagypapival is. Lépnék be az ajtón, amikor egy ősz öregember nekem szegezi a kérdést (köszönés és bármi egyéb helyett), hogy "Kerékpárral jött?" Mivel nem jelölt meg 3 lehetséges alternatívát, gondoltam, ez még nem a teszt része, szóval elintéztem egy nem-mel. Meg némi szemmeresztgetéssel... Leültem a helyemre, épp mesélném a padtársamnak, hogy az öreg milyen agyafúrt kérdést szegezett nekem, mi lehet ez, valami belépési kód, amikor újra cseng a kaputelefon, majd megjelenik egy újabb tanuló az ajtóban, akihez nagyika ímigyen szóla: "Be tudott jönni?" Na, itt kitört belőlünk a röhögés, hogy "nem, bazmeg, még lent várok". Hiába, a nyugdíjasok mindent megtesznek, hogy a megítélésük egy jottányit se változzon - pozitív irányba... :D 

Hogy a kölykökről is írjak: egyre nyilvánvalóbb, hogy Minimanga örökölte az utazás iránti rajongásunkat. Reggel elég, ha annyit mondok, hogy "kicsim, egyél, mert megyünk kalandoznia az autóval", mire felsikolt, és kétszer körberohanja a lakást örömében. :) Ilyenkor rekordidő alatt nyammogja el a vajas-lekváros kenyeret, és még az öltöztetés, fésülködés alatt sem talál ki elterelő hadicseleket. Igaz ugyan, hogy ezeknek az utaknak a nagyrésze jelen pillanatban még egy multiban végződik, de ennek a kicsi lánynak még az is hatalmas újdonság, annyi látni- és megfognivaló van, napokig emlegeti, hogy sétáltunk a pipis boltban, és megnéztük a krémeket. :D 

Töki viszont már most másabb, mint a nővérkéje. Sokkal többet és erősebben mozog. Éjszakánként, ha nem tetszik neki az általam az alváshoz elfoglalt pozitúra, nem rest és a tudtomra adja. Elég undok, hisz én sem rugdosom meg, hogy "miattad nem tudok hasrafordulni". :DDD Napközben is többet van ébren, sokkal több magzatmozgást érzek, mint Minivel. Nem tudom, hogy ez vetít-e előre valamit, inkább azt remélem, hogy kényelmes neki odabent. :) Most tökéletesen keresztben fekszik a hasamban, így ugyan nem nyomja a szeméremcsontom, viszont azért jó lenne, ha végre kitalálná, hogy a fejjel lefelé helyzet lenni neki most előirányozva. :D 

Atyaisten, 25. hét. Rohan az idő! Tényleg rohamléptekben múlnak a napok, valahol sajnálom is, hiszen alapvetően jó dolog babát várni, és egy szép időszak múlik el ilyen gyorsan. Ahogy Minivel is, most a kicsivel is a 24. hét után kezdtem egy kicsit jobban aggódni, hiszen, ha már most megszületne, koraszülött lenne, és elvileg ugye van esélye az életben maradásra. Valahol meg is nyugtat ez a tudat, viszont aggaszt is, hiszen, ha már van esélye az életre, akkor legyen meg az esélye arra is, hogy egészségesen élhessen. Nem túráztatom magam túl a koraszülés lehetőségén, Minivel sem tudtam volna megelőzni, hogy ne nyíljon ki idő előtt a méhszáj. Vele is pihentem, gyakorlatilag az első 5 hónapot végigaludtam, és mégis, elég volt egy aktívabb hétvége, és a hétfőt már egy vérzéssel indítottam. :/ A frontok hatását is nagyon megérzem, ezzel viszont nemigen tudok mit tenni. Bízom benne, hogy a szüléskor varrt méhszáj kitart, és így, hogy a kicsi is jelenleg még keresztben fekszik, talán kevesebb terhelés is nehezedik rá. 

Ahogy közeledik a tavasz, megint rámjön a ruhamizéria: egyszer csak elegem lesz a téli darabokból, és mániásan öltözködnék tavaszi, lenge, színes cuccokba. Na, hát ez most nem fog megtörténni, még megvannak a ruháim az előző terhesség idejéből, és mivel én napi szinten nem hagyom el a házat, azok a darabok ki is fognak tartani. Nem látom értelmét venni kismamaruháknak, hisz 2-3 hónapig lehet max. hordani (egy-egy évszakra), utána meg úgysem lesz jó a méret. Szülés utánra meg amúgy is terveztem egy teljes gardrób-felújítást: 2 gyerekes anyaként már nem szeretném hordani a boldogult főiskolás koromban viselt darabokat. :D Főleg, ha sikerül kiköltöznünk, arrafelé valahogy konszolidáltabbnak gondolom az embereket, minthogy ne akadnának azon fent, ha haspólóban vinném a kölyköket a Kindergartenbe. :D 

A hét vége felé feltűnően lecsendesedett a környék, úgy látszik, a macskahormon meghozta a várvavárt fegyverszünetet, legalábbis a nőstények már nem tüzelnek... :D Még fel-felbukkan a kertben egy-egy kutya nagyságú, leharcolt külsejű kandúr, de azt hiszem, innentől békésebben alhatunk. Ha persze Töki is elhelyezkedik odabent. :D 

Hát ezt is megértük, eljött a 6. hónap. Szinte rohan az idő, Minimangával alig vánszorogtak a napok, Tökivel pedig alig tudom követni a hetek múlását. Igen, most már hivatalosan is Töki..:)

A 24. hét első napján rögtön egy ultrahanggal indítottunk, megint a magánrendelőbe mentünk, gondoltam, nem baj, ha nemcsak fekete-fehér szemcséket látok méhem gyümölcséből. A szonográfus azzal indított, hogy reméli, fiút ígértek, mert elég egyértelműen látszik. :) Kérdezte, hogy na, miért áll a pöcör a fiúknál? Lányos zavaromban majdnem a férjem felé fordultam, hogy bakker, neked miért szokott?, de aztán csak a rossztanuló felel ábrázattal bámultunk a szonográfusra. Látta rajtunk, hogy nem készültünk, no meg azt is, hogy lányos szülők lévén rászorulunk némi felvilágosító munkára, így elmesélte, hogy kisfiam épp akkor pisilt, és ez nagyon jó, mert ebből látszik, hogy működik a vese, a kiválasztás, és a gyerek úgy általában. Megkönnyebbülten felsóhajtottunk, hogy nem valamelyikünk fokozott libidója kavarta meg szegény kölyköt... :D Igen, ezek után egyértelmű lett, hogy a pelenkázást majd újra kell tanulnom. :D Mini hozta a formáját: leszedte a hasamról a takarót, összeszedte a prospektusokat, és mindenkivel leállt dumálni. Tiszta színésznő, nagy tömegben otthonosan mozog, és nagy hangerővel tud túlkiabálni bármilyen alapzajt. :D 

A baba amúgy gyönyörű, kerek pofija van, a méretei teljesen a normális tartományba esnek, és elvileg mindene megvan, amit rendeltünk hozzá. :D Viszont így a rózsaszín hellokittys tipegőket nyugodt szívvel kivehetem a kelengyéből... :D 

Másnap végre az égiek is megszánták a kresz oktatót, és minden bolygó együttállt ahhoz, hogy végre elkezdjük a tanfolyamot. Kulcs is, oktató is, érdeklődés is, nyugdíjas anyuka felügyelete is. Na igen, azért az óra alatt elég nyilvánvalóvá vált, hogy az évek alatt megszerzett vezetési rutinom kevés lenne az újabb kresz vizsgához, ugyanis motorral az ember néha szabadabban értelmez dolgokat, mint például a megállni tilos tábla... :D Az meg teljes újdonsággal hatott rám, hogy vannak olyan forgalmi szituációk, ahol a gyalogosnak van elsőbbsége. :D Merhogy a villamos, okés, az nem tud megállni, na de a gyalogbéka?! 

Hétfőn megint hajnali kelés, és séta a vércukor terhelésre. Elég érzékenyen érintett, hogy nem egy fasza tejszínhabos kávéval indul a napom, de ugye a minőségi anya minden áldozatot meghoz a vágyott gyermekért, így nagy duzzogva, és totál szomjasan elbuszoztam a népgyűjtő rendelőhöz. Ravaszságom egy rókáéval vetekedett - nemhiába volt hű társam hónapokig ugye -, mert összekötöttem a kellemetlent a haszontalannal: ha már a vérvétel miatt úgyis ott kell dekkolnom 2 órát, akkor beülök a sorba a terhesgondozásra is, a táppénzes papírokért. Csalhatatlan matematikai ösztönöm megsúgta ugyanis, hogy egyszer 2 óra várakozás jobb, mint kétszer 2 óra... :D A vérvételen elég nyűgös voltam, és eszembe is jutott, hogy hajjaj, mi lesz szüléskor, és itt megint elment a kedvem az egésztől, most komolyan, csajok, valaki nem igaz, hogy nem tudna valamit kitalálni, hogy a 9. hónap utolsó napján egyszercsak hopp, kint teremjen a gyerek! Basszus, felmentünk a Holdra, megszelídítettük az atomenergiát, és egy ilyen dologgal meg nem tudunk mit kezdeni? :D 

Szerdán volt egy újabb köröm a fogorvosnál, az ellenoldali bölcsességfogamat szerettem volna kiszedetni, ha már így belejöttünk. Már lényegesen nyugodtabban érkeztem, a doki is lazábbra vette, szóltam is neki, hogy hékás, még nem hatott az érzéstelenítő... Valami emelőszerű nemtommivel nyúlkált a számban, és akkor még nem zsibbadtam el teljesen, de ez már csak akkor derült ki, hisz most valami isteni sugallatra az injekció előtt befújt lidocainnal, így azt sem éreztem, hogy érzek-e valamit. Csak a fog feszítgetésénél jöttem rá, hogy ajvé! A doki kicsit visszaült tehát az internet elé, én meg tovább mezgereltem az asszisztensnővel a szép keresztnevek között. :) Na, a végére csak hatott a cucc, és kijött a fogam. Most még varrni sem kellett, szóval egy ideig fognyűvőt nem kívánok látni. Még gondolkodtam is, hogy ezesetben a Viszontlátásra köszönési formula nem hat-e rossz ómenként... :D 

A kicsi ezalatt a hét alatt is sokat növekedett, érzem, ahogy erősödik és egyre kevesebb a hely odabent. Sajnos még farfekvéses, de a remény hal meg utoljára, szóval még van ideje befordulni menetirányba. :) Éjszakánként nagyon sokat mocorog, néha Alienest játszik: a köldökömnél akar kitörni, ami annyira nem víg dolog (egy régi varratom elég érzékeny), de ilyenkor bosszút állok, és balra fordulok, amit meg annyira nem csipáz. :D A csípőm mintha egy kicsit jobb lenne, bár az ülés - főleg a kemény padlón, Minimangával való játék közben - már egyre kevésbé esik jól. Viszont az állás már nem visel meg annyira, azért ez a házimunkában nagy segítség! :) 

Vasárnap nagy igyekezettel készültem a tanfolyam első KRESZ-órájára. A férjem levitt autóval - ugye, pont ezen dolgozunk, hogy ne csak sziámi ikrek módjára tudjunk közlekedni -, ennek ellenére sikerült időben odaérnem. :D Már várakoztak néhányan, amikor megjelent egy idősebb néni, és közölte, hogy ő az oktató anyukája, elvileg ma neki kellene nyitni az irodát, de sajnos nem találja a kulcsát, a fia pedig Pesten van... Így bízz bármit valakire, akinek már 70 szál gyertya figyel a tortáján. (magát az előadást más tartotta volna, biztosan az ő mosolya is őszinte volt, hogy vasárnap reggel potyára kelt fel) gyorsan rácsörögtem életem egyetlen skorpiójára, szerencsém volt, még a háztömböt sem hagyták el, vissza tudtak értem jönni. De ha már így, akkor felautókáztunk Lillafüredre, és kocsikáztunk egy kört. Csodaszép még télen is, a sok hó miatt pedig egész bőhozamú volt a vízesés is. Minimanga persze mindenáron sétálni akart, de ezt már otthon, a kertben tehette meg. :)

Hétfőn jön az SMS (a törzsolvasók már sejtik, hogy adóügyben a munkahelyem), hogy azonnaldemánis menni befelé. Kijártam, hogy elég legyen szerdán bemásznom, és ha már úgyis menni kell, azt egybekötöttük egy bevásárlással. Az egyik kolléganőmbe bennakadt a hang a döbbenettől, hogy fiút várok, pedig gömbölyű a hasam... :D Hiába, no, a népi agymosás hatékonyabb, mint Goebbels propagandája 1938-ban. :D 

Most a madártalan tescoba mentünk - a változatosság gyönyörködtet -, úgyhogy helyismeret híján egy kicsit tovább tartott a bevásárlás. Mini remekül érezte magát, főleg, amikor a halacskás akváriumhoz értünk, ott egy jó ideig gyönyörködött a pontyokban. És persze az apját vegzálta, hogy "kiveszed a halacskát?". :D Aztán beleszerelmesedett valami budifertőtlenítőbe. Mindenáron hozni akarta, persze, ki van tanítva erre az esetre is: "Kislányom, az tisztítószer, tedd le." "Tisztítószej nem játék. Kéjed a tisztítószejt?" Azt hiszem a "nem játék" és a "ne nyúlj hozzá, tedd le, a szemed se vesd rá" fogalmakat még elég plasztikusan értelmezi. :D 

Hogy az egészségügy se maradjon ki, gondoltam, megkérem telefonon a házidokit, hogy állítsa ki nekem a vércukor-terheléshez és a toxoplazma vizsgálat ismétléséhez szükséges beutalókat, akkor hátha megúsznék egy 2 órás üldögélést a bubópestises tömegben. Persze, az asszisztensnővel kell beszélnem, aki értetlenkedik, hogy a toxoplazma vizsgálat már nem kötelező. És akkor megint végigmondom a vándormesém, hogy de én negatív vagyok, és van 2 saját és 2 lízingelt macskám, meg terhes is vagyok, és arról biztosan hallott, hogy elég emlékezetes neurológiai bajokat lehet ezáltal begyűjteni... "Hát, nem tudom, hogy fel fogjuk-e írni, majd beszélek a védőnővel." Na, letettem a telefont, és ugyanazzal a lendülettel el is borult az agyam, hogy 1: amíg itt a kifogásokat keresi, meg a védőnőhöz rohangászik, simán kiállítaná azt a szart, tizenkétszer is. 2: én mindent tudjak, mert az orvosok még azt sem, hogy melyik papírt hol kell aláírni. Már közel álltam ahhoz, hogy felhívom újra, hogy köszönöm, nem kell, majd egyesével lefojtogatom a macskákat, csak nehogy magácskának fáradnia kelljen. A világért sem venném a lelkemre. :/ 2 nappal később el is mehettünk a beutalóért, gondolom, addig megnéztek valami youtube-os továbbképzést, hogy hogy néz ki egy terhes nő, és milyen szeszélyei lehetnek, például, hogy egészséges gyereket akar. Döbbenet, mi? :D 

Egyik reggel amikor kimentem a fürdőszobába, hirtelen úgy éreztem magam, mintha egy F kategóriás krimiben lennék: a két kézfejem és az alkarom véres volt, de nem emlékeztem semmire. A reggeli kávé előtt elég nehezen bootoltam fel a memóriát, de azért csak leesett, hogy kora reggel még robotpilóta üzemmódban megtörölgettem az orrom ("a kezével?? Mekkora paraszt!" :D), és ezek szerint vérzett. Hurrá, nem vagyok náthás. Az élet apró örömei, ugyebár. :D 

Vége hát a henyélésnek, ettől a héttől indul a KRESZ, jönnek a vizsgálatok újra, újabb foghúzás, újabb ultrahang. Itt van lassan a tavasz is, vége a téli álmosságnak, éled a természet, újra jönnek a rohangászós hétköznapok. :) 

A 22. heti játékunkat havazással nyitottuk meg. "Hóesés, nem az égből...", ahogy Lukács énekli, és ahogy elnézem az útviszonyokat, a lejegesedett utcaképünkön már tényleg csak egy utca cucc segítene... :D Minimanga persze teljes lelkesedéssel vetette bele magát a havas sétába, de a kertről megint csak egy kábszeres történet, istennyugosztalja, szegény Amy Winehouse jutott eszembe: neki nagyon tetszett volna látvány, hogy mindent hófehér por lep... :D 

A kert amúgy álomszép: a 10 centis hófehér takaró, ami belepi a szürke, téli álmot alvó, vagy már rég halott nővényeket, a vakondtúrásokat, a szomszéd portákon éktelenkedő kerti objektumokat, egységes mesevilággá varázsolta a tájat. Mini önfeledten túrja maga előtt a havat, és sikongatva biztatja az apját, hogy építse még nagyobbra a "hatalmas hóembejt". :) Én mindezt a konyhából figyelem, a kandalló mellől mégiscsak romantikusabb. :D 

Hétfőn - mikorra már meguntam otthon a hó fogságában című társasjátékot - elmentünk a Müllerbe, egy kis nézelődésre. Mini egy fél órán keresztül lenyűgözve nézelődött a kozmetikumok között, élvezettel pakolászta a palackokat, a botrány akkor tört ki, amikor a pénztárhoz menet észrevett egy lila majmot. Szerelem első látásra - 6990 Ft-ért. Na, apuka beállt fizetni, én pedig a Júlia módjára szenvedő lányomat próbáltam meg eltávolítani az üzletből, mielőtt a hangjától megrepednek a kirakatüvegek, és annak a költségét is ránkverik. Kint csak úgy tudtam lenyugtatni, hogy bevittem egy cipőboltba... Igazi nő. Imádom. :) 

Kedden anya elment Puff asszony hajósiskolájába. A fejembe vettem, hogy leteszem autóra is a jogsit még a szülés előtt... Mint rutinos motoros, nem is a kresztől félek, hanem attól, hogy egyáltalán végig bírjam ülni a vizsgát pisilés nélkül. Nálam ez most nagyobb kihívás... :D Meg hogy az első gödörnél ne pisiljem tele a vezetőülést. :D Azt hiszem, izgalomban nem lesz hiány. :)

Közben persze a terhesség is halad a maga útján. Az éjszakai ébredések miatt elég fáradt vagyok, Minivel sem tudtam aludni, majdnem minden éjjel ébren töltöttem 3-5 órát. Reggel meg, "mint aki a sínek közé esett...". :D Ezekben a csendes, sötét hajnali órákban ráérek gondolkodni. Nem tudom, milyen lesz kétgyerekes anyaként az élet. Nem a gyakorlati oldala, ott tudom, hogy lesz fent és lent, hol könnyebb lesz, hol nehezebb, inkább az érzelmi oldala az, ami egyelőre még megfoghatatlan számomra. Hogy hogyan fogom megtalálni az egyensúlyt, hogy mindkét gyereknek megadjam azt a törődést, azt a szeretetet, azt a figyelmet, amit igényel? Mini olyan érzékeny, annyira megszokta, hogy osztatlan figyelmet élvez, nem lesz nehéz neki, hogy konkurenciát kap? Szeptembertől kezdi az ovit, nem fogja azt érezni, hogy a pici miatt kell elmennie anya mellől? Most úgy érzem, hogy Mininek már nagy szüksége van a korosztályos társakra, új élményekre, nagyobb mozgásra, és nagyobb önállóságra, de ez majd akkor fog realizálódni, amikor becsukódik mögöttem az óvodaajtó... Hú, ez nekem is nehéz lesz, nem leszek mellette, hogy ebéd után lefektessem, ha elesik, nem adhatok puszit a kis térdeire, nem fog énekelni, táncolni és beszélni hozzám, egész nap. Ez így van rendjén, nem kisbaba már, sőt, a kistesó le is fogja kötni az energiáim nagyrészét, de biztosan furcsa lesz. 

Lassan muszáj lesz komolyan venni a névválasztást is. Eddig remekül szórakozhattunk azon, hogy a lehető leghülyébb neveket keresgéltük az utónévkönyvben: "Add oda Adeodát", de nyilván eljön az az idő, amikor már kénytelenek leszünk megkomolyodni. :) Vagy 3-3 nevet ki is néztem már, érdekes, hogy most más nevek tetszenek, mint Minivel annak idején. :) Még változhat, akkor is az először kiválasztott nevek a "döntőig" már el sem jutottak. :) 

Szerdán reggel ahogy kell, a férjem kihúzta a szelektív kukát a kapu elé. Már majdnem dél volt, amikor látom, hogy egy kisméretű, de annál feketébb emberke, láthatósági mellényben próbál életjel után kutatni. Kimentem, és nagy elnézéskérés közepette közölte, hogy a kukásautó sajnos nem tud olyat, hogy összkerék, szóval adott pár zacskót, hogy majd a globális felmelegedés után feljönnének a szemétért. Megköszöntem neki, legalább szólt, meg adott hivatalos pótzsákot, így nem fogunk megfulladni a tejfölös poharak és macskakonzerves dobozok áradatában. :D 

Lassan végetért a 2 hét szabadság, nemsokára mennem kell újabb vizsgálatokra, újabb hivatalos ügyintézés, újabb rohangálás vár ránk. Viszont legalább látom majd a picikét is, hisz a 24. heti ultrahang is alig 1 hétnyi időre van már csak. :) 

A 21. hét első napján immár csak 30 foggal ébredtem, végülis ez nem is rossz arány, no meg legalább az elektromos fogkefe feje is tovább fog tartani, nem olcsó mulatság ám az sem. :D Tényleg igaza lett a dokinak, már nem is éreztem fájdalmat, csak az injekciók helye volt érzékeny. Mikro is átvészelte a dolgot, a magzatmozgások gyakorisága és jellege nem változott, szóval úgy vettem, hogy Ketteskével is minden oké odabent. :) A 24. héten aktuális az újabb ultrahang, majd akkor rákukkantunk őkelmére, hogy mennyit nőtt. :)

Ez a hét az egyik legnyugisabbra sikerült. Gyakorlatilag sem hivatalba, sem orvoshoz nem kellett rohangászni, úgyhogy merő kalandvágyból rábeszéltem a férjem, hogy menjünk el együtt bevásárolni, gyerekestől, mindenestől. :D Apukában élénken élt még a néhány legutóbbi ilyen shoppingolós történetünk, így elég szkeptikusan fogadta az ötletet, lelki szemei előtt már egy kép lebegett, hogy ő kint sétálgat a hörgő-üvöltő Seniorral, én meg bent birkózom egy krumplival teli, defektes bevásárlókocsival Juniorral. Aztán alkut kötöttünk, apuka kitesz minket a madaras teszkóban, ő pedig elszalad bakancsot venni magának egy szomszédos sportáruházba. 

Minit már sem észérvekkel, sem zsarolással nem lehet rávenni arra, hogy beleüljön a bevásárlókocsi direkte kölykök számára fenntartott rekeszébe, így szép lassan eltotyogtunk elsőként a gyerekosztályra. Itt Mini leszedegette az összes, 1 méter 20 centi alatt levő játékot, de legalább hagyott nézelődni. Akkor nyeltem nagyot, amikor egy indokolatlanul 3000.- Ft-os zsiráfot ölelt magához, hogy "ezt kéjed...". Gondoltam, aki időt nyer, életet nyer, és áldásom adtam a hosszúnyakúra, remélve, hogy később valami sokkal olcsóbba szeret bele. (néha felnőtt férfiak is járnak így :DDD) Így, egy tetraplég csiga tempójában andalogtunk végig az áruházon, de legalább béke és CSEND honolt, Mini maximálisan elégedett volt a látnivalókkal. Ha valamin elbambult, és odahívtam magamhoz, még engem is megdöbbentő módon azt válaszolta, hogy "igen, anya..." Bár ettől a mondatától nyilván volt, aki azt hitte, hogy szabadúszó BV-fegyőr vagyok, hogy ilyen jólnevelt a csepp. :D 

A mireliteknél apuka jött szembe velünk, remélem, nem a házastársi elhidegülés metaforájaként. :D Átvette a már telepakolt szekeret, és épp rá akart szólni Minimangára, hogy tegye le a zacskós levest, amikor leintettem, hogy mindenkinek jobb ez így, a leves 99 pénz, a most már a helyén figyelő zsiráf pedig kicsit borsosabb... :D Szóval a bevásárlást döbbenetes módon megúsztuk jelenet nélkül, mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére. :) Még valami csodával határos módon azt is meg tudtuk értetni a lánnyal, hogy tejszínhabot nem eszünk az áruház közepén... :D

Egy-egy ilyen félnapos program után én is elfáradok, hát, nem tudom, hogy az úgynevezett "energiabomba-kismamák" hol élnek... Valsz az újságokban... :D Egyébiránt Mikro gyönyörűen növekszik, érzem, hogy nő a súlya, érzem, ahogy egyre hosszabb lesz, ahogy csuklik evés után. :) Fő vonalaiban olyan ez a terhesség is, mint Minivel volt, de alapvetően mégis másabb. Egyrészt valahogy mentálisan jobban rá vagyok készülve, amikor csak eszembe jut, hogy megint lesz itthon egy kisbaba egy szép kiságyban, megint lehet azokat a tenyérnyi kisruhákat vasalni, megint lehet kis bébiételekkel kísérletezni, már elönt a boldogság. Minivel még nem is tudtam igazán felfogni, hogy mit jelent anyának lenni. Most tudom, vagy azt hiszem, hogy tudom, mindenesetre kevesebb bennem a kérdés, kevesebb a bizonytalanság, kevesebb a feszültség. Másrészt a gyerek is valahogy erősebbnek tűnik, a mozgása másabb, mint a lányomé volt, és így él bennem a remény, hogy talán ezúttal nem kell végigjárnunk a neurológusos-gyógytornászos köröket. Olyan jó lenne látni, ahogy magától tanul meg egy-egy újabb mozgásformát, ahogy magától tapasztalja meg a világot, hogy élvezi a sok, rá váró felfedeznivalót, nem nekem kell kényszerítenem, az első tapasztalatai az idegen emberekről ne olyanok legyenek, mint Mininek. Persze, simán lehet, hogy most is lesznek gondok, de talán így  nem fog váratlanul érni, 

Szóval Mikro oda szokta magát nyomni a hasamhoz, ha ráteszem a tenyerem. Rendesen kidomborodik a hasam olyankor, nagyon meghitt érzés ez. :) Határozottan jelzi azt is, ha nem a neki tetsző pozitúrában fekszem, néha hajnalban percekig "vitázunk", mert mire én kényelembe helyezném magam, ő rákezdi újból a forgást, erre én megint pozíciót váltok, ne, az őkelmének megint nem tetszik, és ezzel egész jól elvagyunk egy ideig. :D 

Kedden két régi ismerős is felbukkant. Egyikük a fogdoki, a varratszedés volt még hátra, valamint megbeszéltük, hogy a másik fogat mikor tudja kihúzni. A másik régi haver pedig a kezdeti hetek elválaszthatatlan társa volt... Így van, visszatért a hányingerem. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, mert igen. :D 3-4 hétig nyugi volt, remélem, most is csak ideiglenes jelleggel állomásozik itt a kis ravaszdi. De ha nem, hát akkor sincs sok választásom... :D Viszont így lehet, hogy fogok még meglepetésekkel szolgálni az autós oktatónak, mivel a jövőhéttől vezetni járok majd... :)

Hát ezt is megértük, a felén túl vagyunk a terhességnek. :) Csütörtök reggel le kellett mennem a védőnőhöz, mivel előző héten a hóesés miatt kihagytam. Na, ma nem a hó esett, hanem a jeges eső. Fél óra alatt tettem meg az amúgy 15 perces utat, de 10%-os zúzottköves lejtőn nem lehet ám szaladgálni, legalábbis akkor nem, ha nem a traumatológiát választom a terhesgondozás helyett. :D 

Mire megérkeztem, egy csaj már volt előttem. A férjemmel úgy beszéltük meg, hogy fél 9 körül jönnek értem, mert onnan még mennénk tovább ügyintézni, de mivel a csajt már legalább a 7. hónaposra tippeltem, gondoltam, nem fogok többet csúszni, mint amennyit a férjem szokott késni. :D Aztán a 25. percben elkezdek figyelni a kiszűrődő hangokra: "utolsó menzesz mikor volt? Na, ez a kiskönyv, ezzel kell menni majd a nőgyógyászhoz..." Te atyaisten, ez a csaj első jelentkező, az meg minimum háromnegyed óra... :/ (így utólag a csaj testarányait akkor el lehet képzelni...) Felhívtam az uram, hogy csúszás van, nem az úton, hanemhogy a rendelésen. Végülis 9-kor jutottam be, már rohadtul untam az üldögélést, azon a kemény padon... 

Na, bent a védőnő elmondott mindent, amit ilyentájt elmondanak a kismamáknak, meg vééééééégre előkerült a toxoplazma leletem is. Negatív azaz fogékony vagyok a fertőzésre. Csók, macskáim... 

1 óra csúszás után felszedtek a férjemék, elvittek a terhesgondozásra a táppénzes papírért (20-a előtt naggyon figyelni ám, hogy adjak le papírt, a tisztelt Államkincstár aztán nem vár a számfejtéssel), ők meg továbbmentek anyóshoz, mosógépet szerelni. Úgy látszik, valami fosós-hányós terjed a mosógépek között is, az én gépem ugye már összefosta magát... A terhesgondozáson a szokásos nihil, én 3/4 10 után érkeztem, és a doki még nem kezdte meg a rendelést... Mire az a nagy sietség... :D Fél óra várakozás után megkaptam a várva várt rózsaszínű ívet, és vihettem be a béreseknek, az adókedvezményes papírral együtt. A hivatalban változott a beléptető rendszer, kaptam visitor kártyát. Amivel az egyik épületből nem tudtam kijönni, mert csak kint volt lehúzó, belül már nem... Éééééés ez az irodaszárny el is lett költöztetve egy tök másik épületbe, szóval volt pár köröm, amíg találkoztam egy emberrel, már komolyan féltem, hogy a végén a kormányhivatali Minotauruszba fogok belefutni. :D Na, negyedóra liftezés-keringés-táblaolvasgatás után megleltem a bérszámfejtőket, majd végre mehettem a már itt várakozó családhoz. :) Azt gondolom, az előző részek után már mindannyian sejtitek, hogy pénteken 11 óra 45-kor azért kaptam egy újabb sms-t a munkahelyemről, hogy LEGKÉSŐBB hétfőig menjek újra be... :D 

Vasárnap apámékkal találkoztunk Szilvásváradon. hazajöttek egy hétre, és ott nyitottak, egy vadászattal, meg gondolom, előtte egy felessel. :D Az már biztos, hogy idén a Mikulás vonattal fog körbejárni, mert apámék már a szarvasborjakra mentek, szóval az utánpótlás csapatot is erős ritkítás fenyegeti. :D Az öreg megkért, hogy 10 körül érjünk oda, mert ők mennének Szegedre ebéd után. Odaértük. Ők sehol. Na mindegy, kiszállunk a kocsiból, és én egyből észrevettem, hogy egy hatalmas vértócsa van a füvön, gondoltam is, hogy na, a tegnapi les sikeres volt. :) A lányom és apukája hozták az ábrándos formájukat: Enikő kiszállt a kocsiból, és püff, elsőre bele a vérbe. Na, kikiabálom a tócsából, erre látom, hogy életem párja szedi ki a csomagtartóból a dzsekim - az ujjánál fogva, és épp bele készül lógatni valami májdarabba a kabátkám. Fogalmazzunk úgy, hogy eldurrant az agyam. :D na, hazaszivárogtak az ősök, dumáltunk, ment a kajasütés, majd ebéd után elbúcsúztunk. Eni remekül bírta az autóutat, bár pont az alvásidejére esett. 3 után érkeztünk haza, meg is kérdeztem tőle, hogy nem akarsz aludni? "nem jó aludni", érkezett a válasz. Jó, mondom lemegyek a konyhába uzsonnáért. A férjem is lejött utánam, majd 5 perc múlva felmentünk, és a férjem nagy vigyorogva int csendre, meg hogy nézzem már meg a dedet. A nem álmos, aludni nem jó című ded az ágyunkra felmásztában, a franciaágyról lelógva aludt el. :D Átvittük a kiságyába, és a nem álmos 2 órán át békésen szuszogott. :D

Ha hétfő, akkor ügyintézés, szólt a régi reklám, szóval megint útra keltem. Az áramszolgáltatónál indítottam a címváltozással, ahol az ügyfélszolgálatra egy előzetes ügyfélszolgálat adott sorszámot. Egyből az ún. felszopólányok jutottak eszembe... :D Szerencsére majdnem az összes szolgáltatót letudtam délelőtt, de mindenütt ment a meglepődés, hogy dehát eddig is ez volt a cím. Igen, de a postacím nem. Jaaaaaa... :D A munkahelyemre is bementem aláírni 2 vonalat, majd vettem egy kifőzdében kaját, és berendeltem a családot a városba értem. :)

A 20. hetet a szájsebésznél zártam. Délre kellett mennem, hát nem mondom hogy nem voltam ideges... Szépen kimostam a fogam, elköszöntem a bölcsfogtól, majd elmentem egy ATM-hez, hisz ha már fogorvos, nem elég, hogy meggyötör, még nem kevés lovettát el is kér érte. :D A dokihoz belépve, nem kicsit meglepődtem, mert orvosunk egy melegítőnadrágban meg valami pólóban álldogált, míg az asszisztens lány teljes műtős felszerelésben. (a férjem szerint lehet, hogy az a nadrág egy afrikai törzs éves élelmiszerszükségletébe került, de akkor is meglepődtem, hogy most gyúrunk vagy húzunk? :D ) A kezdeti halálrarémültségemet némileg oldotta a vazelines sztori: az asszisztens csaj bekente a számat a zsírral, hogy ne száradjon ki. Gondoltam, te jó isten, mégis mennyibe fog kerülni, ha már előre előkészítenek?! :D Mindenki nagy megkönnyebbülésére a fog rögtön kijött, én örültem, hogy a kicsit talán így nem viseli meg annyira a dolog, a doki meg örült, hogy mehet zabálni. :D Varratszedés kedden. :)

Alapvetően mozgalmas hét volt, legalábbis nekem ennyi mozgalom elég is, bőven megelégszem, ha minden más- vagy harmadnapra jut csak valami izgalom vagy adóbevallás. :D Mikro egyre erősebben mozog, és ő is akkor van elemében, ha fekszem, így nem is erőltetem a pörgős kismama-létformát. :) 

A 19. hét reggelén mínusz 8 fokot mutatott a külső hőmérő, a belső valamennyivel többet, de még mindig nem eleget ahhoz, hogy meggyőzhető legyek a tél örömeiről. Havazott is, így lecsúszkáltam a konyhába egy kávéra, és eldöntöttem, hogy ha ma valami kimarad, akkor az a védőnő meglátogatása. Lányom persze egészen másképp vélekedett az időjárásról, gyakorlatilag egy szál telehugyozott pelenkában nekivágott volna, hogy "szétáljunk a pici hóban". Hős anyja ki is vitte a kertbe. Hát, mi tagadás, ezzel a délelőtti sétával pontosan úgy voltam, mint a szüléssel: a gyerekért megteszem, de ne várják, hogy jó képet vágjak a dologhoz... :D

Miután kockára fagyva bepaníroztuk hóval a macskákat, rajzoltunk köröket a hóba, és negyvenhétszer körbesétáltuk a 937 négyzetméteres portát, bevonultunk ebédelni. A havazás másnap is tartott, és bár nem esett sok, az idő nagyon hidegre váltott, szegény négylábúak is sorban álltak a kandallóhoz. :D A 3. napon pedig iszonyat szélre, és plusz 8 fokra ébredtünk. Mini nem is értette, hogy hová tűnt a hó, én veszettül örültem, hogy hurrá, lehet mosni megint, de a hirtelen melegedés azért mindnyájunkat elég kómásra levert. :)

Mivel már egy pár reggel eltelt úgy, hogy újra kávéztam, nekiálltam leszűrni, no, nem a kávét, hanem a konzekvenciát:

- nem fájnak az izmaim fél óra állás után

- nem keményedik a hasam

- Mikro nem mozog többet a koffeintől, sőt, a melegfront miatt egész nap szunyált a hasamban, mint annak idején a nővére.

Szóval a kávé marad. Dacára vagy megerősítve a brit tudósok legújabb kutatásait, nem tudom, hogy épp hol járnak ezügyben. :)

Mikro egyébként nekem is fiúsnak tűnik, a mozgása valahogy erősebbnek hat, mint ahogy a nagylányéra emlékszem. Bár ez elég szubjektív. :) Szinte minden nappal erősebb és erősebb odabent, olyan jó érzés most már látni, ahogy a hasam bőrén is látszanak a rúgásai. Mini szerintem tudja, vagy legalábbis érzi a kistesó jelenlétét, ugyanis ha terhes nőt lát, akkor mutat a hasára, hogy "tesó", és újabban egy csecsemő formájú babájával játszik. Egészen gyengéd vele, ami biztató. :)

Hétfőn eljött a kivégzés napja: fél 10-re várt a szájsebész. Nem túl lelkesen készülődtem, de mivel semmi hasznom sem származott a fogfájásból - azon túl, hogy a 3 kiló mogyorókrémet kizárólag a férjem tudta megenni...-, ezért nekiindultam. Az egy dolog volt, hogy a doki észre sem vette, hogy terhes vagyok. Így, majdnem félidősen... Remélem, a fogakban szemfülesebb... :D Felkészített, hogy ez nem lesz egyszerű keringő, és adott jövőhét szerdára időpontot. Na, majd a 20. heti naplóból kiderül, hogy beborul-e. 

Abban a szent pillanatban, ahogy hazaértünk a városból, kerestek a melóhelyemről, hogy azonnal, de máris, de rögtön be kellene mennem valamit aláírni. Igen, ezt is élem, amikor délben mondják, hogy aznap vagy másnap térüljek-forduljak... Szóval kedden megint ügyintéztem, először a postára mentem, hogy nemelehetnee, hogy ugyan hozzák már ki a postánkat helyrajzi számra. A körzetes kézbesítő szerencsére ismeri az uramat (és ezek szerint engem is...) , szóval menni fog a dolog. A munkahelyemen aláírtam egy ívet, majd elmentem kideríteni, hogy előző nap a nem fogadott 3 céges hívást vajha ki kezdeményezte (ej, ezért is jó az egyirányúsított vonal, mert visszahívni, na azt nem tudod...). Senki sem tudott semmit, így hazamentem. Ahogy hazaérek, csörög a mooooooobil, hogy "nálam mindig 2 forint ez a dal". Nem, nem Vikidál Gyula keresett, de még csak nem is az öreg Körző Gyula Bácsi, hanem... bingo, a munkahelyem. Hogy jött postám...

Szerdára pihenőnapot szerveztem, azaz aznap sehova sem mentem, mert a lakás romokban, a család az éhhalál szélén, így most a hivataloknak is bele kellett törődni, hogy a délután 4kor megkapott emailt másnap sajnos nem tudom leadni...

Újév napján töltöttem be a 18. hetet. A baba hirtelen nőhetett elég sokat, a hasam is egyre kerekedik, és persze a kicsi súlyát is érzem. :)

Nem kis riadalommal zárult az egyik este: a villanybojler a kijelzője szerint csak félig melegvízzel, és az is hideg. Én eleve főttrák állapotúra szeretem magam tusolni, szóval észrevételeztem a férjemnek, hogy mivanmá', a háztartási gépek öntudatra ébredtek? Aztán brainstormingoltunk keveset - illetve a zuram, én inkább fekve ajvékoltam a fájós derekam miatt -, és arra jutottunk, hogy ebben a ragyogó téli időben ezt a kurva hideg vezetékes vizet szegény falitartály nem tudja annyira felmelengetni. 

Vasárnap este már rákészültem a hétfői maratonra, ugyanis másnap megint hajnalban keltem, hogy legyen sorszámom, azért, hogy legyen táppénzes papírom, hogy utána legyen ultrahangom. A terhesgondozásra a doki a reggel 8-as munkakezdésre tekintettel negyed 10-re esett be. Amúgy sem szívlelem a drágaszágot, és nem igyekszik módfelett, hogy javítson az imidzsén... A munkahelyre is benéztem, bevittem a kis rózsaszín kutyanyelvet, hogy juttassanak a családi eklézsiának is valamit, majd elmentem a kórházba a 18. hetes uh-ra. 

Az a nap a Godot-ra várva jegyében telt. Eddig a genetikai uh-ot 11-től csinálták, erre csak itt, csak most, csak ma egy kiírás fogadott, hogy déltől várják a kedves versenyzőket. Vundabár, mondtam volna 600 km-rel nyugatabbra, itt csak egy nabazzegre futotta... Végülis fél óra várakozás után, 11 -kor bekérték a kiskönyveket. Aztán orvosok jöttek, orvosok mentek, borítékok cseréltek gazdát, de a 18 hetes kismamákkal nem történt semmi. Ha azt nézzük, ülni tudtunk, meleg is volt, a 2.-on vannak a szülőszobák, de addig még úgyis van 22 hetünk, szóval "kérjük, várjanak türelemmel". És vártunk. Délben érkezett egy újabb fehér köpenyes alak, aki behívott egy kismamát, majd kijött, és - vélhetőleg - eltávozott vagy cigizni, vagy kajálni, ki tudja. Én szerencsémre beszélgethettem egy csajjal, legalább jobban telt az idő. Mint ahogy egy rendes kismamához illik, pláne délidőben, hátradőltünk, és egymásra licitáltunk, hogy ki milyen finomságot is kívánna éppen. :) Majd felharsantak a fanfárok, és behívták Mangalányt. 

A doki egy meglepően kedves,nyugodt, jó modorú 50-es ürge volt. Megkért, hogy hadd tegye az alkarját a térdemre, mert úgy legalább van karfája. :D Megengedtem, az én állapotomban a szexuális zaklatás senkinek sem jutna eszébe - max. a férjemnek, de neki meg hivatali kötelezettsége, hogy ilyenkor is szépnek mondjon :D. Megint sikerült magamat kellemetlen helyzetbe hoznom: hajnal fél 6-kor csak előkaptam egy bugyit, amit az oldalán 2-2 szalaggal kell rögzíteni. Namost, a szalagok addig bírták, amíg az uh-ágyra nem feküdtem... Örültem, hogy a doki nem tett megjegyzést, hogy "hölgyem, megkérdezhetem, hogy hova is készült ezzel a gyorskioldóval?". :D 

Az orvos rendelkezett humorérzékkel. Nézegeti Juniort, és kérdi, hogy hányadik terhesség. Mondom, 2. És mi van már otthon? Kislány. És mit ígért neki? (na, ekkor már elkezdett izzadni a tenyerem, atyaég, kiderül?) Felelek: kislányt. Somolyog, hallgat. Paff. Majd vigyorogva megszólal: nem baj, még lesz ideje rábeszélni, hogy jó lesz a kisfiú is. :D És mutat egy teljesen kivehetetlen foltot azzal, hogy ez a kukaca. Még nagyon kicsi, de majd úgyis nő a gyerekkel...Nem akartam mondani, hogy a jövendő csajai érdekében remélem is. :D Egészségileg látható rendellenesség nem található, így boldogan hívtam fel a férjem, hogy mik a legújabb fejlemények. :)

Otthon természetesen téma volt a baba. Olyan érdekes, igazából az első másodperc után már azt éreztem, hogy milyen izgalmas, fiam még nem volt. :) Mininek pedig azt mondtam, hogy tudtam én, hogy még egy ilyen csodaszép, édes kicsi hercegkisasszony nem is lehetne rajta kívül. :) Apjuk is örült, bár egy pár nap múlva tett egy fél megjegyzést, hogy de ő akkor is örülne, ha mégis kislány lenne. :D Muhaha, fosik a konkurenciától, hogy lesz még egy határozott férfitigris a családban... :D Vagy attól, hogy - mint a fiúk általában - a kölyök rám fog hasonlítani... :DDD 

A nagy örömködésre tekintettel bejelentkeztem szájsebészhez. A telefonbeszélgetést követően, úgy egy óra múlva nekiültem a Buddenbrook háznak, és mit ad isten, Thomas Buddenbrook fogát kihúzzák, majd hazafelé menet összeesik és meghal... Tisztára feldobódtam, mondhatom. :/ :DD

Egy másik hívást az ÁNTSZ felé irányoztam. Novemberben levették a vérmintát toxoplazmára, és a mai napig nem kapta meg a dokim az eredményt. A laboros csaj közli, hogy ők kiküldték. Mondom, nem hiszem, a házidokit 3-szor kérdeztem meg, és nem kaptak levelet sem tisztiorvoséktól... Hát de ők elküldték.Mondom, ez az elvi vita most rajtam nem segít, lesz szíves még egyszer benyálazni egy borítékot. Hát jó. És, kérdezem naivan, nem mondhatja meg nekem az eredményt, hisz azt hiszem, pont Önnek nem kell magyaráznom a jelentőségét? Hát azt így nem. Akkor bekaphatod. Álarc nélkül is. Neked meg van az is engedve. 

A 18. hét utolsó napján erősen szédültem, már ebéd előtt annyira húzott a fejem, hogy le kellett ülnöm a konyha közepére, mert ha felálltam, eldőltem. A férjem felkísért, aludtam egyet, majd délután besokallva az örökös Csipkerózsika-színjátékon, megittam egy gyenge kávét. Mit ad Isten, este 7-kor még volt energiám porszívózni... :)

Egyszóval ez a hét pozitívummal zárult, baba jól van, kávé újratöltve, bojler tolerálva. :)

A 16. heti részből kimaradt egy karácsony esti epizód. Minimanga épp fürdés után hancúrozhatott anyaszült mezítelenül szerteszét a lakásban, amíg én pakolásztam, szöszmötöltem. És akkor elhangzott az a mondat a gyerekszobából, amit szenteste nem kívánsz hallani: "Kijött a kaka a fenekemből!"... Pazar, fürdés újratöltve, szőnyegtisztító előbányászva, apuka elzavarva, hogy ha már belelépett, legalább ne hányjon mellé... :D Viszont örömmel konstatáltam a szobatisztulás újabb lépcsőjét: a ded elvonul kakkantani, tehát már tudja, hogy mikor kell elsunnyognia. :) (Mondjuk nem tudom, miért szobatisztaság, amikor a szaros szőnyegre gondolok... :D)

Másnap - 25-én - kissé rezignáltan idéztem fel boldogult közgazdász tanárom szavait, miszerint az input-output oldal kiegyenlítik egymást. Nálam sem volt ez másképp - merem én megszegni Gossen törvényeit -, szóval az input oldalon - az evéssel - nem volt gond, most az output okozott némi problémát... A gyereknek félretett piros neogranormon végülis az én se...nekem végezte. Meggyőződésem, hogy a gyógyszergyárak kizárólag non-profit alapon működnek, ugyanis az egész városban hiába kajtattam hashajtó után, ha a gyógyszerész meghallotta a "terhes vagyok" varázsigét, sikítva vetett keresztet, csendes tűrésre és rostos étkezésre szólítva fel. Szóval ha a gyógyszergyárak a pénzre mennének, már ládaszám lehetne kapni kismamáknak gyártott készítményeket, akárha placebot is, csak használjon. :)

Mikro hozza a papírformát, érzem, hogy ezen a héten hatalmasat nőtt. A hasam is feszül, egyre nehezebbnek érzem - és hol van még a vége -, és a mozgások is egyre erőteljesebbek. Minivel pont így volt, a 18-19. héten kezdett nem éhező, felfújódott etióp, hanem várandós boldog-minőségi-kerekded anyaformám lenni. :)

Pénteken anyósnál délutánoztunk, ő mindig szolgáltat okot a jókedvre... :D Az alacsony vérnyomásomnak köszönhetően méla spleennel vettem tudomásul a dolgait, csak akkor rázott meg a zokogás, amikor azzal a zsepivel törölte meg Mini kezét a bejglitől, amibe előtte beletörölte az orrát... A férjem feje már akkor is elfeketedett, amikor a "gyere, állj fel az asztalra és nézz ki az ablakon" mondat elhangozott... (Az adott asztal az ablakkal egy szintben van, az ablak pedig forgóablak, szóval ha csak egy kicsit is szarul van bezárva, Mini 3 emelet magasságból szállingózhat lefele... :/ Sokszor csodálkozom, hogy a sógornőm és a férjem hogy maradtak életben.)

És most következzék a jó előre beharangozott mosógép-rekviem: szombaton még nem is sejtettem, hogy ez lesz a búcsúceremóniánk, hogy többet nem fogok mosni a 11 éve hű társammal. Már akkor is gyanús volt, hogy elcsalta az öblítést, de legalább nem állt meg folyton mosás közben, szóval örömébódottá voltam. Vasárnap azonban rámjött a feketeleves: a gép beadta az unalmast, két és fél óra küzdelem után sikerült a program feléig eljutnia, majd még egy órán át álltam mellette a gyerek értékes alvásidejében, ugrásra készen, hogy újraindítsam, ahogy leáll. Ezt mintegy 8szor tette meg, és nem centrizett, nem öblített ki. Habzó szájjal, és a kezdődő idegösszeroppanás összes klinikai tünetével hívtam fel a férjem, aki a 10 évente egyszer esedékes esti kocsmázás miatt egy havernál aludt épp. Mikor máskor ütne be a krach...:/ Hétfőn szétszedte az uram a gépet, de sajnos nem lett jobb (a gép, az uram korának megfelelő állapotnak örvend), és megpróbáltunk a neten infót szerezni. Ahogy olvasgattunk, egyre erősödött a gondolta, hogy ennek a történetnek itt vége, 11 éves mosógépet még a guinness rekordok könyvében sem jegyzetek fel... Még aznap este kijött a mosógépért egy szerelő(nek látszó kicsi, kerek, kopasz srác - inkább nézted volna ukrán cigicsempésznek...), és elvitte régi jó barátom alkatrésznek. Azonnal lecsapott rá, meglepően rozsdamentes volt a kasznija. Másnap megrendeltük az újat, nem volt ugyan készleten, de megnyugtattam az eladót, hogy nem tervezem magam belemosni az újévbe (ugye 3 nap a kipróbálás...), szóval ráérnek. :)

Szintén papírforma szerinti terhességi tünet az orrvérzés. Már-már kezdtem megijedni, hogy arcüreggyulladásom kezd lenni, de szerencsére csak vérzik, és semmi egyéb nem jön az orromból. Azt nem mondom hogy kellemes, de csak a levegővételkor fáj. :D

A szilveszter a fentiek miatt egész hevenyészve indult, gyors kaja, hiper takarítás, zéró hajfestés. Nesze neked ombre hajszín... :D Délelőtt apuka játszott Minivel, hogy valami falnivaló mégiscsak jusson az asztalra, délben alvás - nekem is, ahogy Mikro növekszik, egyre gyengébb vagyok, illetve konstans gyenge vagyok -, délután pedig közös játék. Mininek ugye 8-kor akkor is takarodót fújtunk, de feldíszíthette magát arany- és kékszínű szálakkal, és felvehette az egyik szoknyámat napközben. :) Este apával csendesen múlattuk az időt, megállapítottuk, hogy az Üvegtigris 3 elég szar film, majd éjfél előtt 2 perccel apám keresett telefonon. Náluk már elütötték az éjfélt, már harangoztak a templomokban, nálunk meg még a magyar 1-es órája szerint is volt vagy 10 másodperc. Hiába, a svájci órák, na. Meg Svájc amúgy sem 1 perccel van Magyarország előtt, hanem vagy 50 évvel... :D Koccintottunk az emberrel, fél deci pezsgőt ismételten engedélyeztem magamnak, de az alkoholmentes barackos csodából megittam egy fél üveggel. Így mulat egy magyar anya. :D 

Ott tartottam, hogy a szerdai adminisztrációs ámokfutás után egy szélvész sebességével kellett nekiállnom nagytakarítani. Ami elég vicces, ha van egy két és fél éves ellenlábasod, aki ráadásul élvezi a káoszt, sőt, maga gondoskodik a fenntartásáról... :) Mindegy, péntek délutánra már egész lakásformánk volt, már talán a szociális osztály sem utalt volna ki segélyt vagy tisztítószert. A hétvégén megenyhült az idő is, így Minivel egy kicsit tombolhattunk az udvaron, bár szombat estére akkora szél támadt, hogy ihaj, a macskák is elég borzasan repkedtek a ház körül. :D

A 16. hét 2. napja amúgy is emlékezetes lett: aznap éreztem először, de határozottan Mikro magzatmozgásait. :) Akkor tudatosult bennem, hogy te jó ég, már itt tartunk? Most valahogy jobban szaladnak a napok, ugyan az állandósult fáradtság miatt mindig nagyon lassan jön el az este, de a hetek repülnek. :) Nagyon jó érzés, ahogy érzem a kis rugdosását, és ahogy növekszik, egyre erőteljesebben feszül neki a hasamnak. Lubickolj csak, kicsi pocok! :)

Hétfőn ismét vérvételre iparkodtam, a hajnali nagy szél azonban megtréfált. Már félúton voltam a buszmegálló felé, amikor sajogni kezdett a fülem, éreztem, hogy na, egy kicsit biztos meg is hűlt. Majd 2 perc múlva egy éles fájdalmat érzek a jobb alsó bölcsességfogamban. Fasza, helyben vagyunk... :/

A vérvétel rendben lezajlott, aznapra nem is terveztem nagy városi shoppingolást, csak a rendelő környéki üzletekben néztem szét. Már ettől is kifáradtam, gondoltam, eszem egy balaton szeletet. E'basztam... A csoki belediffundált a fogamba, ami annyira megfájdult, hogy le kellett ülnöm. Brávó, 36 órával karácsony előtt! Terhesen! Mindegy, a nagy ijedtségre vettem magamnak egy szoknyát, rettenetesen rövid, pont téli kismamaviselet... :D 

11 körül értem haza, immáron elég éhesen. A kedves sütött nekem egy szendvicset, amivel pont úgy jártam, mint a csokival reggel, gyakorlatilag nyelésképtelenné váltam, ugyanis a fogam belső felszínén futó idegszál lobbant be, és ahogy a nyelvem hozzáért, már jelzett is. Tisztesség ne essék szólván, elsírtam magam, elegem lett a kimerültségből és az éhségből. Épp múlóban volt már a hányingerem, amikor meg most ez... Eléggé lehervadtam. Arról persze szó sem lehetett, hogy a TB-s rendelésre menjek vissza, így neten nekiláttam szájsebészt keríteni. Ja,mind szabin van... Végülis egy fél flectorral és némi arroganciával bírtam ki a napot. 

Másnap nekiláttam a karácsonyi előkészületeknek. Ez kimerült abban, hogy megcsináltam a franciasalátát, hogy jól összeérjen másnapra, meg gyúrtam néhány kókuszgolyót. :D A fogam továbbra is fájt, valaki odafent nagyon vigyázz arra, hogy ne hízzak. :D A szívkirálynak eszébe jutott viszont, hogy ki kellene festeni a két szoba közötti közlekedőt. Na, ha neki ez bevillan, hát én ugyan meg nem akadályozom. Ugye, milyen vérprofi csapat, ez aztán a karácsonyi nagytakarítás?! :D Festés közben csörög a telefon, délután felugranának a haverék. Hajrá, akkor húzzunk bele, Minimanga alvásidejében pakoltuk vissza a könyvespolcot. Aki pakolt már könyvet, az tudja, hogy milyen jó, amikor egy stóc könyv hirtelen elborul, amíg te a másik stócért mész éppen... :D A férjem még a lámpatestet is kicserélte nagy febuzdultságában, és vigyorgott, hogy "látod, milyen jó házigazda vagyok, délután jönnek vendégek, én meg ki is festek  nekik." :D

Szerda reggel. Viszonylag korán, már reggel 7-kor felkelek, hogy ne délután 3-ra legyen ebéd. Gyorsan összekészítem a baconba göngyölt, aszaltszilvás csirkemellet, és a reggelit. A süti még várhat. :) Délelőtt játszottunk a kölyökkel, majd alvásidőben gyorsan aludtam én is egyet, rákészülve a délutánra. :) Ahogy Mini felébredt, nekiláttunk együtt fát díszíteni, annyira édes volt, ahogy hordta nekem a nagy gömböket, és nézegette bennük magát. A szaloncukrot és az ukrán bonbont is megállta, hogy ne rángassa le egyből a fenyőről, a "kéjsz cokit?" felkiáltással. :D A fa feldíszítése után apuka kicsalta a lányt a szobából, addig én voltam Jézuska magyar hangja, és becsempésztem a fa alá az ajándékokat. Egy kis dobozka már engem is várt... :) A gyerek - a nagyobbik, a kicsi még ugye nem kompetens ebben - hirtelen nem tudott mit kezdeni a szituval, de elmagyaráztuk neki a fogyasztói szemléletű karácsony lényegét, és utána már vígan vetette bele magát a kirakó- és kockahegyekbe. :) Én pedig a vadonatúj karórámba. :) 

A sok-sok játék után este Mini is nyugovóra tért, én pedig még élvezhettem Mikro aprócska rúgásait. Ő is azt a fél deci pezsgőt... :)