Hát kedves olvasóim, minekutána elég nagy lemaradásban lennék, engedjétek meg, hogy 2 hét kimaradjon, és rögtön megírjam a slusszpoént. :) 

Szóval a 37. hét: ez a hét is csak úgy indult, mint a többi, Yaris, 30-as táblák, jobbra hátra beállás. Pénteken letudtam a heti két kupplungégetést, és a hétvégére beígértünk Minimangának egy játszóterezést. Vasárnap neki is indultunk, és én, hogy az egy rendes terheshez illik, a fagyisbódé láttán nyálcsorgatni kezdtem. Férjem, mint aki felelősnek érzi magát a történetben - és végülis, ha más nem, de a terhességben az is vala :D -, visszament a kocsihoz a tárcájáért, mert ugye azt ott hagyta. Amíg rá vártunk, az önfeledten csúszdázó Minimangából előjött a 2 éven keresztül csak szaladó Forrest Gump, és nekiiramodott a nagyvilágnak. Mondanom sem kell, elég nehezen tartottam vele a lépést, de hamar megjött a felmentő sereg, és onnantól kizártam mindent a világomból, ami nem vaníliával kezdődött. :D

Hétfő reggel koránkelés volt, mert az első NST vizsgálatra volt időpontom. Mihez képest időpont, kérdeztem meg az asszisztensnőt 1 óra hiábavaló várakozást követően... Ott és akkor elöntötte az agyam az ideg, hogy ezt mennyire utálom már... Nagy sokára én is gépre kerültem, Töki példásan viselkedett, úgyhogy 20 perc után mehettem is a dolgomra. A munkahelyemen leadtam a táppénzes papírt, majd elmentem ruhát venni. Mire hazaértem, már nagyon elfáradtam, csak feküdtem a nyugágyban és teljesen elmerültem a gondolataimban. :)

Ez a fáradtság és magambavonultság kitartott az este folyamán is, ezért Minimangát jó korán lefürdettem, én is rendbetettem magam, és már este 7-kor befeküdtem az ágyba, rábízva Minit Spongyabobra. :D Egy fél oldal Jane Austen után az órára pillantottam, és látom, hogy kerek 10 percenként lesem az órát... Mondom a férjemnek, de ő leint, hogy még van 3 hét... Persze, de Minivel is lett volna. Egészébe véve furcsán éreztem magam, és elkezdtem alkudozni a sorssal, hogy csak még ma ne... Még kérek egy napot... Csak 1 darab napot... Elég zaklatottan feküdtem le fél 11-kor...

és még zaklatottabban ébredtem 1 óra múlva, hogy ömlik a magzatvíz...

Innentől váltott viccesre a történet: ahogy felriadtam, tudatosult bennem, hogy na, ma este nem alszunk tovább, ebből szülés lesz. Akkor viszont pánikba estem, nem vicc, tisztára elborult az agyam, és vissza akartam feküdni aludni... De aztán mégiscsak felébresztettem a férjem, hogy valami kikívánkozik belőlem. :D Ő kábultan felült, majd feltette a kérdést, hogy "és hogy fogják hívni?" Ettől a mondatból az én kezemben is megállt az arckrém, amit viszont a férjem nem tudott értelmezni: "Baszki, te pont most öregedtél meg?!" Jó, kisiettem a fürdőszobába, és egy rommá ázott betéttel a bugyimban néztem a tükörben az arcom, hogy vajon sminkeljek? :D A kérdést eldöntötték a fájások, 5 percenként jó erősen jelentkeztek, szóval nem volt idő a szarakodásra, még kitaláltam, hogy melyik ruhám vegyem fel, és már száguldottunk is a kórházba. :D Félúton 2 percesekre váltottak a fájások, így viszonylag gyorsan megegyeztünk a férjemmel, hogy akkor legyen 2 keresztneve a kölyöknek. :D

A kórházba már legszívesebben négykézláb mentem volna be, de felspannolt az öröm, amikor megláttam, hogy az a doki van ügyeletben, akinél a lányom szültem 3 éve. Ő is emlékezett rám, ami 3 év távlatából, akkor is csak az utcáról beesett, nem fogadott beteg esetében nem semmi... És arcról, ami egy nőgyógyásznál már-már utópisztikus. :D 

A vizsgálóban már elég érdekesen éreztem magam, négykézláb térdepeltem mezítelenül, és csak csendben meg akartam halni, amikor a hangok azt súgták, hogy haladjak, mert jött egy mentő egy másik kismamával. A hangok aztán közelebb jöttek, és felsegítettek, mert látták, hogy itt már az audiós ösztönzés kevés. :D A doki megvizsgált, majd az ajtóban a vulvámmal szemközt ácsorgó mentősökkel közölte, hogy én nyertem, ők most várjanak kissé, mert az sem biztos, hogy a szülőszobáig átérünk. Én totálisan K.O. voltam, hogy ha nekem ilyen fájásokkal kell kibírnom 7-10 óra vajúdást, akkor inkább kössenek fel, de az orvos megnyugtatott, hogy kb. 5 fájás, és kint van a kölyök. :) Valahogy átsompolyogtunk a szülőszobára, ott felpörögtek az események, már az NST-t sem kötötték rám, viszont egy tolófájás közepette kötötték be a branült, na hát lazítsd el a karod, na... 

A doki és a szülésznő nagyon értették a dolgukat, állati türelmesek voltak, és minden fájás után jutott egy kedves megjegyzés is, szóval nagyon sokat segítettek az ijedtségemen, meg hát magában a szülésben is. Az, hogy éjfél körül még az embert is, a megriadt nőt is nézték bennem, és volt energiájuk nyugodtan, türelmesen beszélni velem, azt sosem fogom nekik elfelejteni. :) A kölyök végülis vagy 5-7 fájás után, gátvédelemben jött a világra. Jó, a gátvédelem része nem volt egy szagosmise, de már a tudat is megnyugtatott, hogy nem leszek vágva, és ebből kifolyólag varrva sem (az első szülésnél azt már elég nyűgösen éltem meg). A kicsi 0:50-kor sírt fel először, de ahogy a mellkasomra tették, már nyugodtan szuszogott csak. :) József Gellért 3050 grammal és 53 centivel gond nélkül bújt ki belőlem. :) 

Az utómunkálatok sem tartottak sokáig, a doki azt mondta, hogy csak egy öltés kell, az is esztétikaliag, "nehogy a férje azt mondja, hogy nem láttuk el rendesen". Ott és akkor arra gondoltam, hogy ha a férjemnek bármi rossz szava lesz a puncimra, akkor kaphat ő is egy varratot a micsodájába gratisz... :D A régi gátmetszés helye repedt fel, de gyakorlatilag nem is éreztem a későbbiekben, hogy bármi is történt odalent. :) Kicsijoet elvitték a csecsemősök, én pedig hajnalig a szülőszobán maradtam, hogy minden a legnagyobb tökéletességben fogadjon majd a gyermekágyas kórteremben. :D 

Szóval eddig tartott a második terhességem. Így, két és fél héttel később is furcsa még, hogy egyik óráról a másikra végetért ez a szép időszak, ami persze a vége felé már nem volt könnyű, de akkor is, megélni újra ezt a csodát, ez tényleg nagy boldogság. :) És Nektek is köszönöm, hogy végigkísértetek az úton, hogy velem örültetek, drukkoltatok, hogy társaim voltatok ebben a fantasztikus időszakban. :) Köszönöm Nektek a figyelmet, az érdeklődést és a sok-sok kedvességet. :)