Ez a hét megint elég nyugisnak ígérkezik. A védőnőhöz való felvonulást át is ütemeztem a következő hétre, így végképp az áldott nihillel indítottam a 25. hetet. Rám is fér, éjszaka alvás nem sok van ugyanis. Egyrészt terhesen ez valahogy nem megy nekem, nem tudom, már Minimangával is sok-sok éjszakát töltöttem ébren, hogy utána másnap a világomat se tudtam a fáradtságtól, de most még külső tényezők is rátesznek egy lapáttal. A férjem is rátenne egy lapáttal, főleg a macskák hátára, mivel ők az ébren töltött órák első számú felelősei. Érzik a tavaszt. Ami nem lenne gond, én is érzem, de szerintem beérhetnék annyival, hogy megcsodálják a kibújó krókuszt vagy a már bimbózó hóvirágot. De nem, ezeknek ennyi nem elég. Ezeknek szaporodni kell. De igazából ezt sem tudom érvként elfogadni, ahogy a mellékelt helyzet mutatja, én is szaporodok, de emiatt a férjemen kívül másnak nem kellett éjszakáznia... :D 

Szóval a macskák. A környék tele van nagytestű, kóbor kandúrokkal, és néhány házi kedvenccel. Ezek meg persze hajkurásszák azt a 3 szerencsétlen nőstény egyedet, aki errefelé fellelhető. De rábasztak a sompolygásra, én a 3-ból két csajost tömök fogamzásgátlóval, egyedül a 3. cicalány termékenyíthető meg. Ő viszont nagy sikerrel, évente 2 almot is összehoz... A szomszédtól télire lízingelt kislányt is elkezdtem tablettával etetni, akkor javult némiképp a helyzet - már ideje is volt, mert Minimanga elkezdte új elemekkel bővíteni a szókészletét. :D Viszont az öreg kandúrom 1 hete lelépett, ő ugyan csinált már máskor is ilyet, de kezd elegem lenni a macskalétszám ilyetén megcsappanásából. :/ 

A kresz is folyik tovább, bővítettük ismereteinket a nagyin túl a nagypapival is. Lépnék be az ajtón, amikor egy ősz öregember nekem szegezi a kérdést (köszönés és bármi egyéb helyett), hogy "Kerékpárral jött?" Mivel nem jelölt meg 3 lehetséges alternatívát, gondoltam, ez még nem a teszt része, szóval elintéztem egy nem-mel. Meg némi szemmeresztgetéssel... Leültem a helyemre, épp mesélném a padtársamnak, hogy az öreg milyen agyafúrt kérdést szegezett nekem, mi lehet ez, valami belépési kód, amikor újra cseng a kaputelefon, majd megjelenik egy újabb tanuló az ajtóban, akihez nagyika ímigyen szóla: "Be tudott jönni?" Na, itt kitört belőlünk a röhögés, hogy "nem, bazmeg, még lent várok". Hiába, a nyugdíjasok mindent megtesznek, hogy a megítélésük egy jottányit se változzon - pozitív irányba... :D 

Hogy a kölykökről is írjak: egyre nyilvánvalóbb, hogy Minimanga örökölte az utazás iránti rajongásunkat. Reggel elég, ha annyit mondok, hogy "kicsim, egyél, mert megyünk kalandoznia az autóval", mire felsikolt, és kétszer körberohanja a lakást örömében. :) Ilyenkor rekordidő alatt nyammogja el a vajas-lekváros kenyeret, és még az öltöztetés, fésülködés alatt sem talál ki elterelő hadicseleket. Igaz ugyan, hogy ezeknek az utaknak a nagyrésze jelen pillanatban még egy multiban végződik, de ennek a kicsi lánynak még az is hatalmas újdonság, annyi látni- és megfognivaló van, napokig emlegeti, hogy sétáltunk a pipis boltban, és megnéztük a krémeket. :D 

Töki viszont már most másabb, mint a nővérkéje. Sokkal többet és erősebben mozog. Éjszakánként, ha nem tetszik neki az általam az alváshoz elfoglalt pozitúra, nem rest és a tudtomra adja. Elég undok, hisz én sem rugdosom meg, hogy "miattad nem tudok hasrafordulni". :DDD Napközben is többet van ébren, sokkal több magzatmozgást érzek, mint Minivel. Nem tudom, hogy ez vetít-e előre valamit, inkább azt remélem, hogy kényelmes neki odabent. :) Most tökéletesen keresztben fekszik a hasamban, így ugyan nem nyomja a szeméremcsontom, viszont azért jó lenne, ha végre kitalálná, hogy a fejjel lefelé helyzet lenni neki most előirányozva. :D 

Atyaisten, 25. hét. Rohan az idő! Tényleg rohamléptekben múlnak a napok, valahol sajnálom is, hiszen alapvetően jó dolog babát várni, és egy szép időszak múlik el ilyen gyorsan. Ahogy Minivel is, most a kicsivel is a 24. hét után kezdtem egy kicsit jobban aggódni, hiszen, ha már most megszületne, koraszülött lenne, és elvileg ugye van esélye az életben maradásra. Valahol meg is nyugtat ez a tudat, viszont aggaszt is, hiszen, ha már van esélye az életre, akkor legyen meg az esélye arra is, hogy egészségesen élhessen. Nem túráztatom magam túl a koraszülés lehetőségén, Minivel sem tudtam volna megelőzni, hogy ne nyíljon ki idő előtt a méhszáj. Vele is pihentem, gyakorlatilag az első 5 hónapot végigaludtam, és mégis, elég volt egy aktívabb hétvége, és a hétfőt már egy vérzéssel indítottam. :/ A frontok hatását is nagyon megérzem, ezzel viszont nemigen tudok mit tenni. Bízom benne, hogy a szüléskor varrt méhszáj kitart, és így, hogy a kicsi is jelenleg még keresztben fekszik, talán kevesebb terhelés is nehezedik rá. 

Ahogy közeledik a tavasz, megint rámjön a ruhamizéria: egyszer csak elegem lesz a téli darabokból, és mániásan öltözködnék tavaszi, lenge, színes cuccokba. Na, hát ez most nem fog megtörténni, még megvannak a ruháim az előző terhesség idejéből, és mivel én napi szinten nem hagyom el a házat, azok a darabok ki is fognak tartani. Nem látom értelmét venni kismamaruháknak, hisz 2-3 hónapig lehet max. hordani (egy-egy évszakra), utána meg úgysem lesz jó a méret. Szülés utánra meg amúgy is terveztem egy teljes gardrób-felújítást: 2 gyerekes anyaként már nem szeretném hordani a boldogult főiskolás koromban viselt darabokat. :D Főleg, ha sikerül kiköltöznünk, arrafelé valahogy konszolidáltabbnak gondolom az embereket, minthogy ne akadnának azon fent, ha haspólóban vinném a kölyköket a Kindergartenbe. :D 

A hét vége felé feltűnően lecsendesedett a környék, úgy látszik, a macskahormon meghozta a várvavárt fegyverszünetet, legalábbis a nőstények már nem tüzelnek... :D Még fel-felbukkan a kertben egy-egy kutya nagyságú, leharcolt külsejű kandúr, de azt hiszem, innentől békésebben alhatunk. Ha persze Töki is elhelyezkedik odabent. :D