Újév napján töltöttem be a 18. hetet. A baba hirtelen nőhetett elég sokat, a hasam is egyre kerekedik, és persze a kicsi súlyát is érzem. :)

Nem kis riadalommal zárult az egyik este: a villanybojler a kijelzője szerint csak félig melegvízzel, és az is hideg. Én eleve főttrák állapotúra szeretem magam tusolni, szóval észrevételeztem a férjemnek, hogy mivanmá', a háztartási gépek öntudatra ébredtek? Aztán brainstormingoltunk keveset - illetve a zuram, én inkább fekve ajvékoltam a fájós derekam miatt -, és arra jutottunk, hogy ebben a ragyogó téli időben ezt a kurva hideg vezetékes vizet szegény falitartály nem tudja annyira felmelengetni. 

Vasárnap este már rákészültem a hétfői maratonra, ugyanis másnap megint hajnalban keltem, hogy legyen sorszámom, azért, hogy legyen táppénzes papírom, hogy utána legyen ultrahangom. A terhesgondozásra a doki a reggel 8-as munkakezdésre tekintettel negyed 10-re esett be. Amúgy sem szívlelem a drágaszágot, és nem igyekszik módfelett, hogy javítson az imidzsén... A munkahelyre is benéztem, bevittem a kis rózsaszín kutyanyelvet, hogy juttassanak a családi eklézsiának is valamit, majd elmentem a kórházba a 18. hetes uh-ra. 

Az a nap a Godot-ra várva jegyében telt. Eddig a genetikai uh-ot 11-től csinálták, erre csak itt, csak most, csak ma egy kiírás fogadott, hogy déltől várják a kedves versenyzőket. Vundabár, mondtam volna 600 km-rel nyugatabbra, itt csak egy nabazzegre futotta... Végülis fél óra várakozás után, 11 -kor bekérték a kiskönyveket. Aztán orvosok jöttek, orvosok mentek, borítékok cseréltek gazdát, de a 18 hetes kismamákkal nem történt semmi. Ha azt nézzük, ülni tudtunk, meleg is volt, a 2.-on vannak a szülőszobák, de addig még úgyis van 22 hetünk, szóval "kérjük, várjanak türelemmel". És vártunk. Délben érkezett egy újabb fehér köpenyes alak, aki behívott egy kismamát, majd kijött, és - vélhetőleg - eltávozott vagy cigizni, vagy kajálni, ki tudja. Én szerencsémre beszélgethettem egy csajjal, legalább jobban telt az idő. Mint ahogy egy rendes kismamához illik, pláne délidőben, hátradőltünk, és egymásra licitáltunk, hogy ki milyen finomságot is kívánna éppen. :) Majd felharsantak a fanfárok, és behívták Mangalányt. 

A doki egy meglepően kedves,nyugodt, jó modorú 50-es ürge volt. Megkért, hogy hadd tegye az alkarját a térdemre, mert úgy legalább van karfája. :D Megengedtem, az én állapotomban a szexuális zaklatás senkinek sem jutna eszébe - max. a férjemnek, de neki meg hivatali kötelezettsége, hogy ilyenkor is szépnek mondjon :D. Megint sikerült magamat kellemetlen helyzetbe hoznom: hajnal fél 6-kor csak előkaptam egy bugyit, amit az oldalán 2-2 szalaggal kell rögzíteni. Namost, a szalagok addig bírták, amíg az uh-ágyra nem feküdtem... Örültem, hogy a doki nem tett megjegyzést, hogy "hölgyem, megkérdezhetem, hogy hova is készült ezzel a gyorskioldóval?". :D 

Az orvos rendelkezett humorérzékkel. Nézegeti Juniort, és kérdi, hogy hányadik terhesség. Mondom, 2. És mi van már otthon? Kislány. És mit ígért neki? (na, ekkor már elkezdett izzadni a tenyerem, atyaég, kiderül?) Felelek: kislányt. Somolyog, hallgat. Paff. Majd vigyorogva megszólal: nem baj, még lesz ideje rábeszélni, hogy jó lesz a kisfiú is. :D És mutat egy teljesen kivehetetlen foltot azzal, hogy ez a kukaca. Még nagyon kicsi, de majd úgyis nő a gyerekkel...Nem akartam mondani, hogy a jövendő csajai érdekében remélem is. :D Egészségileg látható rendellenesség nem található, így boldogan hívtam fel a férjem, hogy mik a legújabb fejlemények. :)

Otthon természetesen téma volt a baba. Olyan érdekes, igazából az első másodperc után már azt éreztem, hogy milyen izgalmas, fiam még nem volt. :) Mininek pedig azt mondtam, hogy tudtam én, hogy még egy ilyen csodaszép, édes kicsi hercegkisasszony nem is lehetne rajta kívül. :) Apjuk is örült, bár egy pár nap múlva tett egy fél megjegyzést, hogy de ő akkor is örülne, ha mégis kislány lenne. :D Muhaha, fosik a konkurenciától, hogy lesz még egy határozott férfitigris a családban... :D Vagy attól, hogy - mint a fiúk általában - a kölyök rám fog hasonlítani... :DDD 

A nagy örömködésre tekintettel bejelentkeztem szájsebészhez. A telefonbeszélgetést követően, úgy egy óra múlva nekiültem a Buddenbrook háznak, és mit ad isten, Thomas Buddenbrook fogát kihúzzák, majd hazafelé menet összeesik és meghal... Tisztára feldobódtam, mondhatom. :/ :DD

Egy másik hívást az ÁNTSZ felé irányoztam. Novemberben levették a vérmintát toxoplazmára, és a mai napig nem kapta meg a dokim az eredményt. A laboros csaj közli, hogy ők kiküldték. Mondom, nem hiszem, a házidokit 3-szor kérdeztem meg, és nem kaptak levelet sem tisztiorvoséktól... Hát de ők elküldték.Mondom, ez az elvi vita most rajtam nem segít, lesz szíves még egyszer benyálazni egy borítékot. Hát jó. És, kérdezem naivan, nem mondhatja meg nekem az eredményt, hisz azt hiszem, pont Önnek nem kell magyaráznom a jelentőségét? Hát azt így nem. Akkor bekaphatod. Álarc nélkül is. Neked meg van az is engedve. 

A 18. hét utolsó napján erősen szédültem, már ebéd előtt annyira húzott a fejem, hogy le kellett ülnöm a konyha közepére, mert ha felálltam, eldőltem. A férjem felkísért, aludtam egyet, majd délután besokallva az örökös Csipkerózsika-színjátékon, megittam egy gyenge kávét. Mit ad Isten, este 7-kor még volt energiám porszívózni... :)

Egyszóval ez a hét pozitívummal zárult, baba jól van, kávé újratöltve, bojler tolerálva. :)