Ha már a külföldi munka szóba került, nekem is leesett a tantusz, hogy útipasszus nélkül, Schengen ide vagy oda, de a kiskorúak nem hagyhatják el az országot. Nosza, keressük fel az okmányirodát. Mint a jótanuló felel, én is neten kértem időpontot, hogy ne kelljen várni, és hogy az ügyintéző is örüljön, hogy mecccsoda szabálykövető némber, nem ám csak beesik az utcáról. Péntek reggel fél 9-re kaptunk helyet a 23-as pulthoz. 

Ez volt az elmélet. Most írom a gyakorlatot. 8:20-kor már Minimangával térdünkre támasztott kézzel ültünk az ügyfélváróban, ahol egyetlen egy tájékoztató fogadott: "az ügyfélhívó berendezés nem működik". Pazar... A 23-as pultra mégcsak utalás sem volt, a személyi igazolvány ügyintézése a 2-es ajtóhoz volt címezve. Hát, ez egy rutinosabb GPS-t is megkavart volna, de gondoltam, üldögéljünk még egy kicsit. Mini már 8:40-kor az érdeklődés elvesztésének tüneteit mutatta, így 8:45-kor bementünk a 2-es ajtónak elkeresztelt nyílászárón. Bent egy nagy helység fogadott több pulttal (áhááááá, helyben vagyunk!!!), de ügyintéző csak 1, aki leány a gáton... A többiek hollétét sűrű homály fedte. Vagy 5 perc múlva belibbent még egy kormány- és tisztviselő, és megpróbált úgy tenni, mintha ott sem lennénk. Elég nehezen mehetett nem észrevenni egy folyamatosan dumáló, és mindent begyűjteni akaró 3 évest meg egy hófehérben virító, erősen hasas nőt, de sikerült neki. 8:55-kor megszólítottam, hogy miafaszvan. Jaaaaj, mindjárt jön a kolléganő. Ahan, és kérdem én, mikor jönne, ha nem kérek 5 nappal korábban időpontot?! Valamikor szeptemberben?! Na, beesett a fentemlített, és kitalálta, hogy igazolványkép. De úgy, hogy a gyerek álljon fel egy kb. 15 centi átmérőjű, forgó (!!!) székre! Jó, megpróbáltam támogatni a kicsikémet, hogy ne essen le, mire odalépett az ügyintéző, hogy nem jó, majd ő. Az élénkebb képzelőerővel megáldott olvasók már biztosan sejtik a folytatást: így van, Mini halálra rémült, hogy mi ez a mozgó magas szar alatta, és elbőgte magát. Erre 3 nő nekiugrott, az egyik kikapta a kezemből, hogy majd ő megvigasztalja. Próbáld meg, bazmeg... Jó, gyerek újra a székre, nézzél kicsim a tigrisre, gyere mutatok színes kulcsot, karikát, nézzél a kamerába. Anya, fogja már le a karját, ne nyújtogassa a kislány... Akkor tegyétek le a színes baszásokat, mert azért nyúlkál, nem tűnt fel?! Hú, szóval idegileg a nullára kimerülve jöttünk ki, apuka a túloldalon levő parkolóban pontosan követte az eseményeket, ugyanis a hivatal ablaka nyitva volt, így simán megismerte csepp lyányának éles hangját... :D 

A sikeres vizsgára tekintettel férjem kitalálta, hogy menjünk egy kicsit vezetést gyakorolni. Jó, én is örültem, van mit megszokni a motor után. Na, kiérünk egy jó tágas parkolóba, és megkapom az ukászt: "menj el a parkoló végéig, állj meg a padka előtt, majd tolass vissza, és állj be a két kocsi közé". Muhaha. Kezdjük ott, hogy Manga, ez a Trabant, Trabant, ez Manga. Fék, gáz, kupplung. És folytassuk ott, hogy a "két autó közé" címűből az egyik egy nagyértékű bajorgyármányú volt, amit nem szívesen cascoztam volna meg az első önállóan megtett métereimen... Jó, szembenéztem a veszélyekkel. 5 perc után úgy éreztem, hogy én többet belső égésű erőgéppel meghajtott járműbe a lábam nem teszem be, de 15 perc után már kezdtem élvezni a dolgot. Még 2 oszlop között is sikerült úgy elmennem, hogy a fényezés és a duroplast borítás nem látta kárát. :) Persze Minimanga türelme hamarabb elfogyott, mint az üzemanyag, így máris szoktathattam magam ahhoz, hogy milyen jó is lesz gyereküvöltésben autókázni... :D 

Két nap múlva már az oktató autóban is megmutathattam a (nem)tudásom. Átvettem a volánt, okés, induljunk és álljunk meg. Namost én szóltam az oktatónak, hogy én eddig egyszer vezettem, és akkor is egy keletnémet kisautót, szóval nyomatékosan kérem, hogy kösse be magát. Ő nem hallgatott rám. Aztán rájött, hogy tökre igazam van.... Amíg letörölte a feje lenyomatát a szélvédőről, addig elmagyaráztam neki, hogy a Trabant fogáspontja máshol van a féknél, mint a Yarisban... :D Egy órán keresztül az elindulás-megállást gyakoroltuk, a végére egész megszoktam a kis japán krumplibogarat. :) Nagyon kezes jószág, azt meg kell hagyni. :) 

Ha már családgyarapodás és autós téma, akkor leírom, hogy a férjem nekiállt valami családi autót levadászni. Mármint pénzért, törzskönyvvel, csak semmi illegális vagyonszerzés... :D Hétfőre ki is nézett egyet, amíg ő elment körbeszaglászni, addig én Minivel egy gigaruhaáruházban tengettem az időt. Azért az anyasággal a gátlások is oldódnak, legalábbis már nem zavart, hogy a próbafülke függönyét nem tudom behúzni, mert Mini élve az alkalommal, nekiindul bejárni a sorokat, és persze mezítláb, félig felhúzott szoknyával mentem másik méretért, kihasználva, amíg a lány a frissen begyűjtött vállfával nézegeti magát egy tükörben. Az viszont nyilvánvaló, hogy igazi nő lesz belőle. A cipőrészlegről alig lehetett elvonszolni, az ÖSSZESET leszedte, és magával vitte. Elég problémás volt mindig visszakövetni, hogy vajon honnan is pakolhatta ki... Na, mindegy, megvolt a vásárlás, vettem magamnak egy legginst, mert döbbent megalázottsággal szembesültem azzal, hogy az XS-es méret már sajnos nem jön rám, és kismamafarmerből sajnos nem volt több méret... Hát, remélem, a csípőm vissza fog alakulni, különben úgy fogok kinézni, mint egy villanykörte. :D Gyermek kapott 2 pár cipőt, olyan kedvező árban, hogy tisztára el is felejtettem, hogy a két pár cipő miatt futkostam az üzletben egy ultramaratont Mini után. :D Férjem várt a parkolóban, kérdezem, hogy na, milyen a kocsi. Erre nekiáll elsorolni a hibáit. Az első mondatai után feltűnt, hogy ilyeneken ő, mint szerelő nem szokott fennakadni, így kezdett gyanússá válni a történet... Rákérdeztem, hogy most akkor megvette? Erre vigyorogva közli, hogy bennünket hazaszállít, és megy vissza a szerződéssel meg némi készpénzzel. :D 

A hirtelen bejött hideg idő a terhességemre is hatással van. Sajnos többet keményedek, a stresszre egyértelműen, ha fáradtabb vagyok, akkor is, és éjszaka sem tudom kipihenni magam. Az viszont nagyon jó, hogy tudok tevékenykedni, Minivel pontosan ilyentájt már (újra) feküdnöm kellett, és pont a legizgalmasabb, legaktívabb heteimet nem tudtam megélni. Most remélem, hogy a méhszájam jól bírja a kiképzést, a 32. hetes UH-on rá fogok kérdezni, hogy hogy is állunk. Nagyon élvezem a készülődést, a pakolgatást, a listák írását, a bababoltos körbeszaglásokat, a ruháim átalakítását, és nagyon várom az igazi tavaszt, amikor végre a kertben tudom süttetni a hasam, amíg Mini a macskákat egzercíroztatja. :D Testileg fáradékonyabb vagyok, de mentálisan nagyon is pörgetem a dolgokat, félek ugyan a szüléstől, de várom is. :) Minivel egy szép emlék maradt, olyannyira, hogy venni fogok egy ugyanolyan tusfürdőt, mint amit akkor használtam, annak az illatáról mindig a szülés utáni hetek jutnak az eszembe, és jó érzéssel tölt el. :) Elvárásom annyi van, hogy egészséggel "ússzuk" meg mindketten. :) Nagyon kíváncsi vagyok arra is, hogy mekkora baba lesz, mert én ugyan nagyobbnak érzem, mint a lányom, de lehet, hogy csak amiatt, mert a második terhességre már a hasizmok sem a régiek azért. Egyszóval sok a teendőm, de ha épp van szabad kapacitásom, akkor jó ábrándozni, találgatni a baba felől. :)