A 22. heti játékunkat havazással nyitottuk meg. "Hóesés, nem az égből...", ahogy Lukács énekli, és ahogy elnézem az útviszonyokat, a lejegesedett utcaképünkön már tényleg csak egy utca cucc segítene... :D Minimanga persze teljes lelkesedéssel vetette bele magát a havas sétába, de a kertről megint csak egy kábszeres történet, istennyugosztalja, szegény Amy Winehouse jutott eszembe: neki nagyon tetszett volna látvány, hogy mindent hófehér por lep... :D 

A kert amúgy álomszép: a 10 centis hófehér takaró, ami belepi a szürke, téli álmot alvó, vagy már rég halott nővényeket, a vakondtúrásokat, a szomszéd portákon éktelenkedő kerti objektumokat, egységes mesevilággá varázsolta a tájat. Mini önfeledten túrja maga előtt a havat, és sikongatva biztatja az apját, hogy építse még nagyobbra a "hatalmas hóembejt". :) Én mindezt a konyhából figyelem, a kandalló mellől mégiscsak romantikusabb. :D 

Hétfőn - mikorra már meguntam otthon a hó fogságában című társasjátékot - elmentünk a Müllerbe, egy kis nézelődésre. Mini egy fél órán keresztül lenyűgözve nézelődött a kozmetikumok között, élvezettel pakolászta a palackokat, a botrány akkor tört ki, amikor a pénztárhoz menet észrevett egy lila majmot. Szerelem első látásra - 6990 Ft-ért. Na, apuka beállt fizetni, én pedig a Júlia módjára szenvedő lányomat próbáltam meg eltávolítani az üzletből, mielőtt a hangjától megrepednek a kirakatüvegek, és annak a költségét is ránkverik. Kint csak úgy tudtam lenyugtatni, hogy bevittem egy cipőboltba... Igazi nő. Imádom. :) 

Kedden anya elment Puff asszony hajósiskolájába. A fejembe vettem, hogy leteszem autóra is a jogsit még a szülés előtt... Mint rutinos motoros, nem is a kresztől félek, hanem attól, hogy egyáltalán végig bírjam ülni a vizsgát pisilés nélkül. Nálam ez most nagyobb kihívás... :D Meg hogy az első gödörnél ne pisiljem tele a vezetőülést. :D Azt hiszem, izgalomban nem lesz hiány. :)

Közben persze a terhesség is halad a maga útján. Az éjszakai ébredések miatt elég fáradt vagyok, Minivel sem tudtam aludni, majdnem minden éjjel ébren töltöttem 3-5 órát. Reggel meg, "mint aki a sínek közé esett...". :D Ezekben a csendes, sötét hajnali órákban ráérek gondolkodni. Nem tudom, milyen lesz kétgyerekes anyaként az élet. Nem a gyakorlati oldala, ott tudom, hogy lesz fent és lent, hol könnyebb lesz, hol nehezebb, inkább az érzelmi oldala az, ami egyelőre még megfoghatatlan számomra. Hogy hogyan fogom megtalálni az egyensúlyt, hogy mindkét gyereknek megadjam azt a törődést, azt a szeretetet, azt a figyelmet, amit igényel? Mini olyan érzékeny, annyira megszokta, hogy osztatlan figyelmet élvez, nem lesz nehéz neki, hogy konkurenciát kap? Szeptembertől kezdi az ovit, nem fogja azt érezni, hogy a pici miatt kell elmennie anya mellől? Most úgy érzem, hogy Mininek már nagy szüksége van a korosztályos társakra, új élményekre, nagyobb mozgásra, és nagyobb önállóságra, de ez majd akkor fog realizálódni, amikor becsukódik mögöttem az óvodaajtó... Hú, ez nekem is nehéz lesz, nem leszek mellette, hogy ebéd után lefektessem, ha elesik, nem adhatok puszit a kis térdeire, nem fog énekelni, táncolni és beszélni hozzám, egész nap. Ez így van rendjén, nem kisbaba már, sőt, a kistesó le is fogja kötni az energiáim nagyrészét, de biztosan furcsa lesz. 

Lassan muszáj lesz komolyan venni a névválasztást is. Eddig remekül szórakozhattunk azon, hogy a lehető leghülyébb neveket keresgéltük az utónévkönyvben: "Add oda Adeodát", de nyilván eljön az az idő, amikor már kénytelenek leszünk megkomolyodni. :) Vagy 3-3 nevet ki is néztem már, érdekes, hogy most más nevek tetszenek, mint Minivel annak idején. :) Még változhat, akkor is az először kiválasztott nevek a "döntőig" már el sem jutottak. :) 

Szerdán reggel ahogy kell, a férjem kihúzta a szelektív kukát a kapu elé. Már majdnem dél volt, amikor látom, hogy egy kisméretű, de annál feketébb emberke, láthatósági mellényben próbál életjel után kutatni. Kimentem, és nagy elnézéskérés közepette közölte, hogy a kukásautó sajnos nem tud olyat, hogy összkerék, szóval adott pár zacskót, hogy majd a globális felmelegedés után feljönnének a szemétért. Megköszöntem neki, legalább szólt, meg adott hivatalos pótzsákot, így nem fogunk megfulladni a tejfölös poharak és macskakonzerves dobozok áradatában. :D 

Lassan végetért a 2 hét szabadság, nemsokára mennem kell újabb vizsgálatokra, újabb hivatalos ügyintézés, újabb rohangálás vár ránk. Viszont legalább látom majd a picikét is, hisz a 24. heti ultrahang is alig 1 hétnyi időre van már csak. :)