Tárám, megkezdődött a kedvenc terhes időszakom, a hetedik hónap!!!! Innentől már nagyobb biztonságban érzem a beltérit, már vége a rosszulléteknek, a tágulási fájdalmak is szűnnek, ééééés - Töki befordult menetirányba... :D Jó, kibírtam röhögés nélkül, nem mondom, hogy mindennap szeretném, ha ezt csinálná, de mégis megnyugodtam, amikor a tornamutatvány végén egy követ éreztem a hólyagomon, egy éles valamit a bordáim között, és ütemes lüktetést a hátsó fertályam körül. Megfejtés: az ifjú Zsanmiselzsár a fejével nyomja a hólyagom, a lábait beékelte a lengőbordám alá, és még csuklik is. :) A medencém viszont kifejezetten megkönnyebbült, az oldalirányú feszítést nem érzékelte üzemszerűnek a hibaleolvasó, így most nagyon jó, hogy nagyobb jajveszékelés nélkül fel tudom venni a zoknimat, akár állva is. :D (a bal lábam nemigen tudtam felemelni, nagy fájdalmaim voltak, ha csavaró mozgást vagy lábemelést kellett végeznem. Lépcsős házban meg köszcsi szercsivel... :D )

De hogy ne érezzem magam ily felhőtlenül, menni kellett újra terhesgondozásra. Rutinos vén rókaként már előre telefonáltam, hogy mikor rendel az a doki, akire nem kell 2 órát várni, így a hétfői napot kiválasztva reggel elbuszoztam a rendelőbe. Oly optimista hangulatba hozott a napsütés, a világos kora reggel, és a tavasz lehellete, hogy magamról megfeledkezve azt gondoltam, hogy "hopsz, azt a buszt pont elérem, csak egy kicsit ki kell lépnem utána". Ahan. Az agy kiadta a parancsot, de az első hosszabb lépés után a szeméremcsontom feljajdult, és visszajelzett az agynak, hogy "menj te a picsába..." Hah, innentől borítékolva volt, hogy 3 napig 12 éves gésalányként fogok járni, kizárólag mintha két számmal kisebb okobót és szűk kimonót viselnék, és azt is nagyon szemérmesen... A busz persze elment, de mire odatipegtem a megállóba, már jött is a következő. Mákom volt, hogy alacsonypadlós, nem tudom, hogy mentem volna fel a lépcsőn... 

A terhesgondozáson persze megint megkaptam, hogy ne partizánakciózzam, miért a háziorvossal írattam a cukorterheléses beutalót? Azt nem válaszolhattam, hogy azért, mert akkor épp nem volt egy fél napom egy szájbahugyozott papírra várni, így adtam a hülyét, hogy jaj, nem úgy kellett volna? Mert kimaradt egy teljes vérkép, és most az egész szülészet azon aggódik, hogy vajha mennyi a hemoglobinom, már aludni sem tudnak. Kész vagyok, sosem voltam nagy összeesküvés-elmélet gyártó, de mostanában azon agyalok, hogy azért kell 2 hetente vérvételre járni, hogy a mintát eladják a kínaiaknak. Biztos tudnak belőle olcsó műanyagot csinálni, nem tudom. 

A dokumentumok begyűjtése után randi a férjemmel, és irány az okmányiroda, neki volt intéznivalója. Mi a csajossal kint maradtunk az autónál, és a férjem kérte, hogy lessem már, hogy ne jöjjön parkolóőr. (kisdobos ahol tud, sprórol... :D ) Persze Mininek esze ágában sem volt az autóban olvasgatni, ezért kiszálltunk, hogy sétáljunk. Én, mint az álcázás nagymestere, csak a kézitáskám vittem magammal, hogy ha őr jön, akkor kicselezzem azzal, hogy de épp most mennék cetliért, csak nagyon terhes vagyok, és nagyon lassú. Egy mikrobusz is beállt elébünk, ott is a férfi bement a hivatalba, és az asszony átült a vezetőülésre. Ez így szabályos, most tanultam, ez is jó kis csel, ha a vezető az autónál marad, akkor 5 percig üldögélhetsz ingyen. 5 perc után meg átállsz egy másik parkolóhelyre... :D 

Ugye sokan írnak a terhesség alatti hangulatingadozásról. na, ezt kedden meg is tapasztalhattam a gyerekorvosnál... Minivel a gyerekorvoshoz voltunk hivatalosak, beadattam neki a himlő elleni oltást. Ugye mi a dolgok menete: bemész, gyereket levetkőzteted, gyerek üvölt, gyereket lefogod, gyereket beoltják, felöltözteted, megnyugtatod, húzol haza. N e m. Én nagyon bírom a gyerekdokit, mert alapos, és szereti a kölyköket, de falnak megyek a lassúságától... Ahogy a csajt nekiláttam vetkőztetni, természetesen irgalmatlan üvöltésbe fogott, ami engem nem lepett meg, de a doki Fidel Castrot megszégyenítő hosszúságú kiselőadásba kezdett arról, hogy hogy nyugtassam meg a gyereket. A felét persze nem hallottam, de kezdett a cukrom felmenni... Amikor beadta az oltást, még valamit szöszölt, és folyamatosan beszélt hozzám, még mindig a gyerek nyugtatásáról, és tényleg komolyan berágtam. A kurva életbe, ha 5 percre abbahagyta volna a tankönyv idevágó fejezetének a felmondását, és figyelte volt a lányt, akkor rájött volna, hogy pontosan akkor kezd neki újra üvölteni, amikor bazgurálja, hogy "jaj, kérsz kekszet? Kérsz egy matricát?" És kajak beállítja a lányom egy autista hiszitgépnek, ahelyett, hogy gondolkodna, hogy "uramatyám, ez a kölyök 1 évig minden héten meg volt gyötörve valami idegen gyógytornász és neurológus által, lehet, hogy nem bírja, ha idegenek hozzáérnek? És nézmá, ha az anyja beszél hozzá, akkor abbahagyja a sírást... Akkor lehet, hogy nem kellene hozzászólnom?" 2 napig ezen dühöngtem még otthon is, annyira egyértelmű volt a szitu: ahogy felöltöztettem szegénykémet, és háttal fordítottam a dokinak, és mondogattam határozott hangon, hogy jól van, jól van, a lány megnyugodott. És ahogy elhallgatott, jöttek a kurva kibaszott matricák, és már gőzölgött a fejem, persze, a doki azt hitte, a kölyökre vagyok ideges, és elkezdte mesélni, hogy mit kéne csinálni, én meg hiába, hogy "de nem szokott ilyet, ha kimegyünk, abbahagyja", le se bagózott. Szóval halálosan idegesít, amikor anélkül lökik a tankönyvi sódert, hogy egyáltalán végighallgatnának, hogy ÉN, mint az anyja, hogy látom. Tényleg komolyan kiborultam. Persze a gyerek is, hazáig szipogott az autóban. :/ Legalább a macskák elterelték otthon a figyelmét, én meg még a kis karjára tett ragtapaszt sem szedtem le vagy 3 napig, nehogy megint megijedjen. :) Olyan kicsi még, és olyan sok rossz élménye van, csak ezt kellene megérteni, hogy emiatt őt nem lehet átbaszni egy szórólappal vagy kekszszel... 

Az oltás után már semmi egyebet nem terveztem, mint hogy készüljek a csütörtöki kresz-vizsgára. Éééés milyen a szerencsém: ugye tudtam tanulni 12:15-14:00 között (aka déli alvás), és este 8 óra után. De az ördög nem alszik: este negyed 9-kor minden áldott nap lefagyott a gyakorlóprogram... Sok mindent persze nem tudtam tenni, elolvastam a könyvet még egyszer, szerdán napközben próbáltam tesztelni, és így vártam a vizsgát... és a 29. hetet. :)