A hét nagyon sűrűnek ígérkezett: kresz-vizsga, napfogyatkozás, miegymás. Abban reménykedtem, hogy a napfogyatkozás nem a vizsgán fog rámjönni, illetve hogy nem ott fog elsötétülni a tudatom, azzal megvárjuk a Hold kedvező állását. :D

Csütörtök délelőtt volt megrendezve a kresz-teszt, a csoporttársakkal esélylatolgattunk, hát, azért az egyértelmű volt, hogy aki ki sem nyitotta a könyvet, az nemigen fog ma babérokat szerezni, max. a krumplifőzelékben. :D Óriási szervezett szigor közepette hívtak be bennünket a terembe, kísérteties félhomály, vészjósló csend, és egy, a Bundes Deutscher Maedel-ben gyakorlatoztatott felügyelő nő fogadott. Miután ő is, mint Michelle az ellenállásból, minden csak egyszer mondott el, nekiestünk a monitoroknak. Azt tudtam, hogy jó esélyekkel indulok, hisz most végre úgy választhatom ki a jó megoldást, hogy Minimanga nem nyüszít-vonyít-követel-rángat közben. Az 55 kérdést sikerült 7 és fél percen belül 100%-ra teljesítenem, a felügyelő Führerin persze látta a saját gépén, hogy végeztem, és kaptam tőle egy elismerő pillantást. (Szerintem - feltéve, ha férjnél van - ennek hites ura is könnyes meghatottság közepette örvendezett volna... :D ) Kimentem hozzá, hogy aláírjak valamit -nem, nem néztem meg, hogy mi az, ki mer kérdezni, ha értelmesen elmondják, hogy kijössz, aláírsz, kussban kimész... :D - és akkor rákérdezett, a hasamra mutatva, hogy de ugye így már nem kezd el vezetni. Mondom, hogy de, muszáj lesz, ha nem akarom teljes önellátóvá alakítani a háztartást, beleértve a kenyérsütéstől a búzaőrlésen át a szőnyegszövésig, tekintettel férjem tervezett külföldi munkavállalására. Itt kaptam még egy elismerő pillantást, és úgy éreztem, hogy én már elértem valamit ebben az életben. :D 

Kifelé menet vicceskedvű vizsgabiztosokba ütköztem. A fél karomra hajtogatott kabátom persze sokat takart az állapotomból, valószínűleg ezért is kerülhetett sor az alábbi vicces jelenetre: sétálok a folyosón, amikor az egyik biztos odajön hozzám, köszön, és rámutat a kicsit távolabb üldögélő kollégáira, hogy "kezicsókolom, vigyázzon azzal a bajszossal, az nagyon huncut ember ám!". Én erre elvettem a kabátom a hasamról, és a pocakomra mutattam, hogy "Nézze, én már túl vagyok ezen, velem már igen huncut volt a férjem is..." :D Nem kis röhögés volt. Remélem, fognak rám emlékezni, és majd a vizsgán ezt pluszként könyvelik el... :)

Kresz kipipálva, jöhet a pénteki napfogyatkozás. Nagy szerencsénkre napsütéses, felhőmentes időnk volt, így egy hegesztőpajzs védelmével végigkövethettük a jelenséget. Nagyon érdekes volt, tényleg nem lehetett semmihez sem hasonlítani: sötétebb lett, de a Nap magasan világított, az árnyékok is maradtak ugyanolyan rövidek, mint dél környékén szoktak lenni, nem lehet semmihez sem hasonlítani, sem borús időhöz, sem naplementéhez, szóval jó volt ezt is meglátni. :) 

Ezidőtájt pediglen rámtört a fészekrakó ösztön. De nem ám úgy, hogy ó, de szép is lenne a szoba, vagy a kiságy így meg úgy, neeeem, venni-venni-takarítani-átrendezni-kiforgatni-leselejtezni-mostmárisazonnal! :D A takarítás részével még úgy, ahogy haladtam is, bár nyilván nem ment olyan gyorsan és alaposan, mint a kis beltéri nélkül ment volna, meg aztán az időjósok szerint a húsvét úgyis havat hoz, szóval egy idő után leálltam az ablakpucolással, merhogy minek akkor. :/ Vettem viszont anyagot, és varrtam egy új baldachint, nagyon szép lett. Vajszínű, átlátszó alapon halvány csíkokkal, és persze fodrosra varrtam, hogy szép esése legyen. Még azt nem tudom, hogy melyik kölyöké lesz, egyelőre valószínűbbnek tűnik, hogy Töki nyeri meg, és Mini kap egy már 3 éves nagylányhoz való ágyat a rácsos helyett. :) A szekrényeket is átpakoltam, egyet fel is szabadítottam az ifiúr részére, persze így a terhességi feledékenységgel meg izgalmas stratégiai játékot lehet űzni, hogy vajon hová is tettem ezt vagy azt... :D 

Lassacskán neki kell látnom beszerezni a még hiányzó dolgokat a babakelengyéhez és a kórházi pakkhoz. Egyrészt nem túl sok az idő, másrészt nem szeretek semmit sem az utolsó pillanatra hagyni. (főleg úgy nem, hogy Minimanga az utolsó pillanat mínusz 3 hétre született... :D ) Ezt a részét is nagyon élvezem, ahogy gyűlnek az icipici, új, kedves kis ruhák, használati tárgyak, jó érzés ez a készülődés. :) Eddig is szerettem vásárolni, ez most felerősödött, hát, a Quaestor által benyelt összeget én is fel tudnám használni, az biztos... :D 

A lényeget meg lehagytam: a hétre is jutott vérvétel. :) Persze, ebben nem túl sok mesélnivaló van, inkább a tömegpszichózis-jellege miatt lehet érdekesebb a pszichológiai érdeklődésű olvasóknak. :D Az intézet fél 7-kor nyit, én a 6:38-as érkezésemmel már a 12-es sorszámot húztam Drakuláékhoz. Mire 7 után kinyitották a beutaló beszedésére szolgáló kis ablakot, már bőven 50 felett járt a pacientúra száma. Az ablak megnyitásának hangjára Pavlov kutyájához méltó ösztönösséggel tömörödött mindenki az ablakhoz. Mindenki. Az is, aki a 163-as sorszámmal rendelkezett... :D Én persze nem álltam be a tömegbe, féltem, hogy a felajzott nyugger sereg kipréseli belőlem szerelmünk gyümölcsét, és mivel láttam, hogy kinél van a 10-es sorszám, ezért bővel szemmel tudtam kísérni a sor és a dolog haladását. Amikor felkászálódtam, és a tömegközéppont felé vettem az irányt, egy túlkoros asszonyság rákérdezett, hogy mivanmá. Mondom, 12-es, magánál mivanmá?! Ja, 28-as. Hehehe, akkor tessék csak türelmesen álldogálni. De ő csak ellenőrizni akarta, hogy... Semmi szükség rá, ismerem az arab számokat, a sorrendjükkel is tisztában vagyok, tessék odaengedni az ablakhoz, és jó nagy helyet adni, mert nekem kettő helyett kell elférnem. :D 

Szóval az utolsó 20-assal kezdődő hét imígyen telt. A terhesség előrehaladtát nemcsak a naptárból, de Töki mozgásából is érzem, valahogy mindig akkor van táncos kedve, amikor aludnék. Az alvás amúgy is nehezen meg,olyan szinten körbe vagyok pakolva párnákkal, mint Belfast a 80-as években homokzsákokkal. :) Töki nem szereti, ha oldalt vagy a hátamon alszom. Másképp meg nem megy, és röhej, mert pontosan miatta nem megy, szóval nem ám meghúzza magát a magzat, hogy bocs, mutti, neeeeem, oldjam meg, hogy neki is kényelmes legyen. És persze nem mindig tudom megoldani, így a hetek - és az éjszakák - éber álmodozással telnek tova. :)