A hetet ismét egy vezetéssel nyitottam, hát, voltam már jobb formában is. Rosszabban még nem... :D Neki is keseredtem, őszintén szólva többet vártam magamtól, hisz mégsem a nulláról kezdtem, persze, gondoltam, hogy nem lesz könnyű, hiszen az autó annyira más egy motorhoz képest, de azért ez nem ok a 2 percenként való lefulladásra. Na, mindegy, majd legközelebb. 2 nap múlva. Jajj. :)

Apám hívott délután, hogy akkor este, munka után indulnak hozzánk, hogy reggelre ideérjenek. Hát, azért azt sejteni lehetett, hogy a húsvéti csúcsforgalom miatt nem fog köridőcsúcsot dönteni, de aztán mégis döntött, csak negatív irányba, ilyen hosszú idő alatt az a bizonyos március 15-i hóesés óta nem értek még magyar földre. Délben érkeztek, a kölyök már aludt, mi dumáltunk egy kicsit, és felmentünk, szintén szunyálni. Apámék ugye nem aludtak egész éjjel, én meg a szokásos hajnal 1-es ébredés után nem tudtam visszaaludni, szóval az 5 karikás játékokat velünk lehetett volna szimbolizálni. Vagy az audi gyárat, ott is van karika dögivel. :D 

Délután bevásárolni indultunk, és úgy látszott, hogy az autópályán észlelt tömeg mind a helyi madaras teszkóba igyekezett, annyian voltak. Begyűjtöttünk mindent, ami kellhet és beálltunk egy pénztárhoz. Ahogy nekilátott a pénztáros lehúzni a termékeket, egy idősebb nő egy ezressel a kezében, feltűnően felhúzott orral megállt a szalag végén. Mivel elég sok mindent vettünk, pakolt mindenki ezerrel vissza a bevásárló szekérbe, még én is, 31 hetes terhességem üde-hajlékony frissességével, és már kb 10 tétel lehetett vissza, amikor a nő megszólalt:

"Mondja, kérem, nem veszi észre, hogy mióta itt állok?! Kicserélné végre ezt a szakadt ezrest, amit az előbb adott, mielőtt ezek megveszik az egész áruházat?!" 

Na, 2 mondatban lebaszott mindnyájunkat... A pénztáros nő sík ideg lett, mondta, hogy nem tud pénzt váltani, amíg viszi be az adatokat, meg kell, hogy várja, amíg végzünk. A nő erre nekiállt sikítozni, hogy de hát már mióta vár, meg micsoda szemtelenség. Erre apám fogta, kivett a tárcájából egy ezrest, kitépte a nő kezéből a kb. 3 mm-es szakadása miatt immár értéktelennek tartott bankjegyet, és ezzel rövidre zárta a vitát. Csak néztünk ki a fejünkből, mint egyszeri prosti a SZÉP-kártyára... :D 

A húsvét egyébiránt gyorsan eltelt, szombaton vezetni voltam újfent, immár sikerült ráéreznem a szájbahugyozott pedálok fogáspontjára, oly annyira, hogy a pályáról a garázsig én vezethettem a kocsit a forgalomban. Férjem látta is, jött is tőle egyből a várt "naugye". Hazaértünk, apám hangos "Fittipaldi, Fittipaldi" kiáltozásából már tudtam, hogy az öreg nem szomjas... :D

Vasárnap korán reggel indult is vissza a kis csapat a lila tehén hazájába, és romantikus hóesésben integethettünk nekik a kapuból. A kerti tojásvadászat is elmaradt, igazán húsvéti hangulatom nem is volt, a tonnaszám megfőzött sonka és tojás ellenére sem. 

A havas, szeles, hirtelen hidegre vált idő miatt elég sokat keményedem is, azt vettem észre, hogy ha ideges vagy fáradt vagyok, akkor a hasam percenként vált betonkeményre. A magnézium meg annyi, mint kakaós tekercsben a mágneses indukció... Szedem, de inkább panasz esetén bedobok egy pezsgőtablettát. 

Kedden megint vezetni voltam, a reggeli fél 8-as csúcsban mentünk valahova, a gránát sem tudja hova, volt elég bajom a 40-es táblákkal, nemhogy még azt is nézzem, hogy merre csavargunk. :D Jó volt újra felvenni a  forgalom ritmusát, már kifejezetten élveztem, és önfeledtem markolásztam az oktató térdét a váltó helyett útközben. Én nem tudom, ezek a japánok okés, hogy mindenből törekednek a minél kisebbre, de azért egy autó legyen már akkora, hogy ne a hónom alatt legyen a váltókar. :D Viszont ebből legalább az oktató is láthatta, hogy - néhány női sofőrrel ellentétben - nem követem el azt a hibát, hogy a váltót nézem a forgalom helyett, szóval ebből mégiscsak a sárgák jöttek ki szarul. :D 

Szerdán végre, 6 hét után újra láthattam a kis beltérit. Miután kivártam az egy órát a terhesgondozáson a leleteimért, és kivártam az újabb egy órát az uh-ra, láthattam, hogy hogy dobog a kis szíve, hogy milyen kerek a pici arcocskája, és hogy mindene működik, jól érzi magát odabent. Hivatalosan is megerősítették, hogy menetirányba fordult, és a 31. hét utolsó napján 2200 grammra becsülték a súlyát. Hát, nem kicsi... De még van 8 hetünk a terminusig, így az első riadalom után ("ha csináltál nekem egy 4 kilós gyereket, akkor te szülöd meg!!!") lazára vettem, okos kölyök, tudja ő, hogy meddig növekedhet. :))

Minő meglepetés: újfent vérszegény vagyok. :D A vasam a minimumérték fele sincs, a vaskötő kapacitás meg elszállt, de nem értem, nálam ez az alapértelmezett program, az utalt szokatlan működésre, hogy eddig normális értékek között voltak. Persze, a doki kiküldött egy receptet - igen, kiküldött mert terhesgondozásra nem mehetsz be, csak kiadják a papírokat... -, amit legszívesebben ott a helyszínen dobtam volna ki. Mindegy, elteszem emlékbe, szedni úgysem fogom, a doki élvezze az aranyér gyönyöreit, én még elszántan küzdök ellene. Ez a terhesség minden téren felborította a működésem, szóval semmi szükségem valami olyan anyag bevitelére, ami a kimeneti oldalon korlátozza a lehetőségeket... :D 

Összeírtam a listát, hogy mit kell még beszerezni. Lassacskán összeállítom a kórházi csomagom is, végülis innentől már szülés lesz, akármi történjék is... :)