A hétre előirányzott védőnői tanácsadást elegánsan elsummantottam, vezetni mentem helyette. Hiába, karrierista picsa lettem, a vezető pozíciót a gyermekem elé helyeztem... :D Meg már egyébként is kezd követhetetlen lenni számomra a terhesgondozás, az örökös szaladgálással, hogy ezt az eredményt ide küldték, azt pedig itt és itt vehetem át, arra a szintre pedig már magamtól is eljutottam, hogy lassan kórházi csomag, és papucs meg köntös. :) 

A tavasz egyre erősebben támad, ezért péntek délután elvittük Minimangát a helyi vadasparkba. Nagyon jól éreztük magunkat! Az állatkert jó kialakítású, sokféle állattal, szellősen elhelyezve, erdős-dombos környezetben, nagyon élveztük a sétát. Mini persze a kilométerhiányát volt hivatott pótolni, egy-egy állat előtt maximum 5 másodpercet volt hajlandó eltölteni, így ő az apjával szaladt elöl, én pedig billegtem utánuk. Időnként leültem, a lejtős-emelkedős terep jobban kivette az erőm, mintha egy sík terepen sétáltunk volna, de így messziről gyönyörködhettem csajosban, hogy milyen nagy már, és hogy mennyire van saját akarata. :) A séta végén megálltunk a csúszdánál, na, ez volt Mininek a nap fénypontja! Még hetekig emlegette az állatokat és a játszóteret. :)

Ugye van az a mondás, hogy minden terhesség más. Na igen, az egy dolog, hogy ezt is végighánytam, de abban bíztam, hogy a magassarkú cipőket megtarthatom a szülésig ezesetben is. Na, hát nem. Tökit nagyobbnak érzem, főleg a medencém jelzi, hogy fejlődik ezerrel, szóval gimnazista korom óta először kénytelen vagyok újra sportcipőben mászkálni. Ennek örömére vettünk is egyet, egy fehér-rózsaszínt, ha már... :D Annyi, hogy a vezetéshez is nagyon kényelmes, szóval a két légy és az egy csapás működik. :) 

Majdnem sikerült megint elfeledkeznem arról, hogy a társadalom részei vagyunk, azaz majdnem lemaradtunk az ovis beíratásról. :D A bölcsisről is sikerült tavaly, a nagylányt már szerettem volna beadni egy kicsit, hogy szokja, de aztán olyan jól elvoltunk együtt itthon... :) Pénteken felhívtam az óvodát, hogy mikor van nyílt nap, közölték, hogy kedden... Épp időben kapcsoltam. :) 

A nyílt nap abból állt, hogy meghívtak egy kéttagú gyerekzenekart, vagy minek nevezzem, szóval egy csaj meg egy pasi adott elő gyerekdalokat, bohócnak öltözve. Hát na, én gyerekként sem szerettem az ilyet, és ahogy elnéztem, Mini is erősen meglepődött, hogy a néni és a bácsi miért beszél selypítve gyerekhangon... :D De tény, hogy a lurkók imádták, vonatoztak, táncoltak, lányom meg élt a lehetőséggel és csúszdázott. Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy szereti a csúszdát. :D Én pedig csak üldögéltem a napsütésben egy padon, az új edzőcipőmben, és élveztem, hogy nem kell csinálnom semmit. :) A program végén körbeszaglásztam az intézményt, maga az infrastruktúra még az én gyerekkoromból való, nem retro, hanem tényleg régi, de a nevelők elég rátermettnek tűntek, és ahogy a kiírásokat láttam, folyamatosan vannak szervezett programok az oviban, viszik őket úszni, bábszínházba, erdei oviba, és magában az oviban is festenek, rajzolnak együtt, nem csak gyerekmegőrzés folyik. Mivel ők a körzetes ovi is egyben, nem is nagyon fogom túlbonyolítani a témát. :)

Kezdem érezni, hogy a terhesség vége felé járok. Egyre inkább befelé fordulok, sokszor idegesítenek az emberek, és sokszor jó csak úgy lenni, csak úgy simogatni a hasam. Persze, ez már nem az első gyerekes várandósság, ahol teljes egészében át tudtam magam adni a gondolataimnak, de igazából ezt is élvezem, hogy kisgyerekes anyaként várok babát, így jóval tevékenyebbek ugyan a napjaim, fáradtabb is vagyok, sokszor vagyok türelmetlen a nagylánnyal, sokszor aggaszt, hogy milyen nehéz is lesz majd a két kicsivel, de mégis boldog vagyok, mégis a rózsaszín ködfelhős érzés van rajtam a legtöbbször, az a megmagyarázhatatlan, leírhatatlan bensőséges érzés, ami miatt rá lehet kapni a terhességre, akár a drogra. :) Egyrészt jó lesz, ha túlleszek a szülésen, másrészt meg nagyon fognak hiányozni ezek a hónapok. Töki esténként, ahogy lefektetjük Minimangát, és ahogy én is lepihenek, egyből vad táncba kezd, ha csak megérintem a hasam, már odadugja valamelyik testrészét. A nagylány sikítozása, éneklése is biztosan behallatszik a méhembe, az az érzésem van, hogy Töki már tudja, hogy egy nagytesó vár rá idekint, és nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen testvérek lesznek. :) Persze, ez nyilván rajtunk, szülőkön is múlik. Majd megpróbáljuk ügyesen. :)