Az előző hét csehovi állóvize után ez a hét elég mozgalmasnak ígérkezett. Már örömmel néztem elébe. Mindaddig, amíg nem szólt az ébresztő...
Hétfőn örömmel tapasztaltam, hogy a róka is egy hűséges állat, de akkor költözne Sopronba, lenne ott hűséges, vagy bárhol, csak lenne már testen kívüli élmény. Hát nem. Aznap egy konkrét listát írtam, hogy a következő napokon hová kell mennem, megmondtam az öregnek hogy tankolja tele az autót, mert ugye magyar egészségügy, terhesgondozás, szóval megyünk majd, mint a mérgezett egér.
Kedden az ultrahangon nyitottam, szeretem, amikor negyvenen ülünk az ajtó előtt, az asszisztens kiszól, hogy jöhet a következő, és senki sem nyitná szóra a száját, hogy baszki, én nem ide várok... Mindegy, legalább kellemes csalódás volt, hogy nem voltak előttem. :) Bent megmérték a Mikrot, 15 mm, és azt mondta a szonográfus, hogy kisebb, mint a menzesz szerinti kora szerint kellene, hogy legyen. Hát nem fogadtam kitörő örömmel ezt a hírt, de most valahogy tényleg nyugodtabb vagyok, ha egészséges, akkor úgyis fejlődik szépen. :) A következő vizsgálat a 12. héten lenne esedékes, ez a 4 hét így elég hosszúnak tűnik, de legalább lesz időm helyet intézni egy profi vizsgálatra. A megyei kórházban van lehetőség profi ultrahangra, kérésre genetikus is megnéz. :) Miért ne?
Mivel megértük a 8. hetet, és a pénz azért továbbra is fontos tényező maradt az életemben, bementem a munkahelyemre is bejelenteni a nagy hírt, hogy tudják, hogy táppénzt kívánok igénybe venni. Namost elég érdekes végigvonulni 80 nőn, akik mást sem tudnak kérdezni, mint hogy "és, jön-e már a kistesó", anélkül, hogy lehánynám bármelyiket, mert akkor szirénavisítással rohannának a vezetőséghez közölni az észrevételt, nálunk meg erre nagyon hiú a főnökség... Szóval előbb a főosztvez, aztán az apámék, nehogy főnökúr zokon vegye, hogy nem tud előre mindenről. :D Meglepően jól fogadták a hírt, rugalmasan, ami az én szakmámban utópia...
Az irodában beszélgetek a kolléganőimmel, amikor Minimanga megáll a szoba közepén, és belekezd a monológba: "anya piszilt a vécén." Röhögés. "Anya megmoszta a kezét isz." Köszi, kislányom. "Anya a papírkával megtörölte a ..." Bogaram, fogd be szépen! Megítéltem a lányomnak az Égető Honorka díjat... :D
Hallottam már arról, hogy az apukák is produkálhatnak terhestüneteket. Egyik este a férjem az én tusfürdőmmel zuhanyzott le, és magából kikelve undorodott, hogy ez mekkora pacsuli, mekkora szar. Mi ez? Sheavaj és narancsvirág? Mondom neki, nem, az nebáncsvirág, és különbenis, te hoztad. :D
Szerdára ütemeztem a helyi sztk-rendelőben elvégezendő vizsgálatokat, szóval 5-kor keltem, hogy a vérvételen sorra kerüljek még délután fél 5 előtt. Fah, sötét, hideg, tiszta borzalom. Viszont mivel most önszántamból nem bírom a kávét, végre tényleg éhgyomorra mentem a vérvételre...
Én nem tudom, de vonzom a lelki toprongyokat. A váróba bejött egy asszony, és hajnali fél 7-kor nekiállt monológot tartani a kézműtétjéről. Nem bírom, amikor az orvosi rendelőben úgy tesz valaki, mintha csak ő lenne beteg... Meg különben is, kurvára nem érdekel a baja, csak zúdít, meg megállás nélkül panaszkodik. Oly szerencsefia voltam, hogy együtt hívtak be vele a vérvételre (itt 5 embert hívnak be egyszerre, szóval végignézzük egymásét...), és addig is tudta lökni a sódert. Ezek valahogy nem veszik észre magukat... A vérvétel érdekes módon fájt. A csaj szerintem balfék volt, minden egyes kémcső cserénél megszúrt a tűvel.
A vérvételről lebattyogtam a sorszámosztóba, mert ugyi EKG-ra is kell menni. Komolyan, egy szervdonort nem vizsgálnak ki ennyire. Ennyi papírral a NASA-hoz is felvennének asztronautának... Persze minden rendben van a kicsi szívemmel, így már 10 előtt jöhetett értem a család. Kócosan, mert apuka nem fésül Minimangát... Neki elvei vannak. Meg nem szereti hallgatni az üvöltést... :D A kocsiban felhőtlen volt a hangulat, Minimanga minden egyes megálláskor elordította magát, hogy "sétálunk", és már szállt volna ki. Persze ezt 10 km-en 70 piros lámpánál... Apuka feje elég reszketeg lett, mire hazaértünk... :DDD
Csütörtökön megint túra, újra melóhely, a kérelmet vittem írásban is leadni. Apuka addig sétálhatott Minikével. Aztán meg ketten feszegettük be az autóba, nemigen akaródzott neki beszállni... A LIDL-t is sikerült átrendezni, a végén már nem fáradtam azzal, hogy visszahordok mindent, amit leszed a polcról, erre vannak az eladók. :) És persze könnyes szemmel nézem azokat, akik a 7 év körüli gyereket is be tudják könyörögni a bevásárlókocsi ülőkéjébe...
A 3 nap szaladgálás után hulla fáradtan vártam a hétvégét. Apámék is bejelentkeztek szombatra ebédre, szóval főzni is kellett, na ez csitított a hangulatomon némelyest. A lakást is katasztrófasújtott övezetté nyilvánítottam, legszívesebben a magasnyomású mosóval mentem volna neki a nappalinak, hogy eltűnjenek a kéznyomok, a hajszálak, a kenyérmorzsák, a kirakós darabjai, és a samponos flakonok.
Majd elfelejtem: ugye van az a mondás, hogy időzíteni tudni kell. Csütörtökön csörög a telefonom, egy fejvadász ismerős hív, hogy az újonnan nyílt, japán érdekeltségű gyár igazgatója keres asszisztenst, és nagyon kellenék, mert a megyében nincs senki, aki beszél japánul. És angolul. És németül - tettem hozzá, hisz a helyi góré meg német... Felhomályosítottam, hogy az én japántudásom tulajdonképpen gimnazista tankönyvi párbeszédeken alapul, évek óta nem használtam az idegennyelveket, és különben is terhes vagyok. Hát mindegy, adjak be életrajzot, mert nagyon neki vannak keseredve. (És még hogy neki lesznek, ha közlöm, hogy azért a munkáért kb a 2-3szorosát kérném, mint a jelenlegi melómnak, ami azért errefelé szintén nem számít szarnak...)
Szombaton apáméknak is meg sikerült főznöm a szarvaslevest, egész finom lett, bár azóta még nem sikerült a zöldségízt kitakarítani a számból. De eltelt egy újabb hét, szóval minden egyes nappal közeledik a jó közérzet. :)
