A 6. hét nem egészen önkéntes kávéabsztinenciával indult, bár már erről is az abszint jut inkább eszembe, lehet, hogy az javítana az állapotomon. Vagy rontana, de akkor legalább indokolt lenne az epehányás... :D Vasárnap reggel háromnegyed 9-ig ötször rókáztam, a vécédeszka lenyomata már glóriaszerűen keretezi az arcom. Én gyömbértől ilyen másnapos még nem voltam. Őszintén szólva, el is szontyolodtam nem kevéssé, hiszen azért még a fele hátravan az első trimnek, és az egy dolog, hogy úgy gondoltam, hogy ezúttal talán megúszom, de hogy még korábban is kezdődik, mint Egyeskével...
Folytattuk a szobafestést, vagyishogy inkább elkezdtük. Én már napokkal azelőtt kipakoltam a szobát, de a férjem a Jó munkához idő kell Brigád tagja, vagy volt valami jamaicai a családjában, nem tudom, de időhúzásból akadémiai székfoglalót írhatna. Ha nem lenne lusta hozzá... :D A kölyök marhára élvezi a rumlit, én kevésbé, a férjem pedig látványosan szenved, mert ő annyira úúúúúútálja ezt a fajta munkát. Mondom neki, pont annyira, mint én a mosogatást, és azt nekem ugye mindennap kell... Meggyőztem. :D
Keddre volt időpontom a nődokihoz. Hát nem mondom, izgultam rendesen! Persze, azt éreztem, hogy terhes vagyok, de azért mégiscsak az a biztos, ha hallom a szívhangot. Meg ha már a kezemben fogom. Meg ha már beírattam középsuliba. Meg ha az apja kíséri az oltár elé. Franc aki megeszi ezt a sok aggódást! :D
SZTK rendelés, sokat ne várjunk, gondoltam. Az időpont csak fél órát késett, azt is tb-alapon, szóval ennyi belefér. :D Behívtak, elmondom, mi van, beküld a doki az öltözőbe. Vetkőznék, mikor hallom, hogy az asszisztens csaj kiabálja nekem a kérdéseket, hogy utolsó menzesz, volt-e már terhes, hogyan szült, ezt a kölyköt akarták, vagy csak elszabadult a buli... Egy kicsit be is rágtam, hogy nem hallom, hogy mit mond, meg ennyire azért ne siessünk már... Bemegyek, jön a doki a kacsával, én meg csak hápogok zavaromban. :DD Megvizsgált az orvos, és persze megjegyezte, hogy nem voltam pisilni, nem tud tele hólyaggal vizsgálni. Mondom, voltam, édes, csak ugye fél órát ültem kint, és ez egy terhesnél már sok. Különösebben nem érdekelt, mert az ultrahangra úgyis tele hólyaggal kell menni, gondoltam. :)
Kimegyek, és ugyanott kell várni az uh-ra, mint ahol a nőgyógyászat van. Bemegy az utánam következő, és gyanús közelségből hallom a hangját. Akkor jöttem rá, hogy az ajtó melletti ajtó és a felette levő óriási szellőző az öltözőhöz hallatszik, szóval a várakozó plebs egyenes adásban hallhatta, hogy 13 évesen menstruáltam, és a magzat kívánt terhesség... Pff. :/ Az UH-s csaj megvizsgált, mondta, hogy minden okés, dobog a kis szíve, de még nagyon korai, még ne menjek a védőnőhöz. Ráhagytam. Megtanultam, hogy kár ezekkel vitázni, bólogatok, és úgyis úgy csinálom, ahogy én akarom. :D
Apuka nagyon nagy örömmel fogadta a hírt, rendesen meghatódott. :) Ennek örömére délután ki is festette a gyerekszobát, a gyerek meg tanult néhány obszcén kifejezést. :D
Csütörtökön mentem a védőnőhöz. Azt már Minimangával megtanultam, hogy kiskönyv nélkül senki sehova, szóval rutinosan itt kezdtem. Persze, két és fél év alatt változott a rendszer, bonyolódott, így van. :D Olyannyira, hogy háziorvost kell cserélnem. Kinéztem a legközelebbit, ő fogadott, szóval mehetek a kettes pályára. :)
A hétvégi epehányás miatt egy pár napig csak pirítóst és teát ettem, meg almabefőttet, és mintha jobb lenne egy kicsivel. Persze, ez is aggaszt, hogy ugye nem azért enyhültek a tünetek, mert... De amúgy tök nyugodt vagyok, hisz nem tehetek érte többet, érzem azért a testemben a változásokat, a férjem látja is (mellesleg...:D) és elégedett a látvánnyal. Persze, ha neki dagadna a kétszeresére a golyója, másképp beszélne. Bár ő elég hülyén nézne ki úgy, nekem viszont tényleg jól áll. :DDD A fáradékonyság most is megvan, a vérnyomásom 80/60. Alig tudok tanulni, és bár elég jól állok, azért nem bíznám el magam. Remélem, decemberig még javul a helyzet, a pesti út sem lesz egyszerű, ha ennyire megvisel a rázkódás a kocsiban.
A hétvégére maradt a fürdőszoba festése. Világosbarnát szerettünk volna. Sötét lett. :D Nekem tetszik, de a férjem idegében leverte a lámpát, szóval költségtúllépés történt. :) Elment, vett egy újat, de ennek meg akkora fénye van, hogy csak 6 percet lehet a fürdőben lenni, mint a szoliban csőcsere után. Az akadémia most fényképezi a házat, mert a kínai nagyfal mellett mi is látszunk a Holdról. :DD
A héten tehát hivatalosan is terhes lettem. :) Most már papírom van a kis fél centis szivecskéről.:))