Íme, beleléptünk a novemberbe. Közeledik a karácsony, fokozódik a hangulat, de egyre úgysem tudnak rábeszélni - nem kell kariajiba tengeri hajóút... :D

Hűséges rókám továbbra is velem van, nonstop nyomja, ezért a férjem el is nevezett Szvájpörnek. Azok kedvéért, akik - baromi elítélhető módon - nem Dora-n szocializálódtak, elárulom, hogy az említett jószág egy veres róka a táncos-énekes-népnevelő rajzfilmben. Innen vont párhuzamot életem netovábbja. 

Hétfőre meglett a laboreredményem, állati - lásd fent :D - büszke vagyok magamra, minden érték tökéletes, és ami csodaszámba ment, a vasam túl sok. 3 éves koromtól kezelnek nagy lelkesedéssel, de annál kisebb sikerrel vashiány miatt, és lám... Azért így szűkkörben megvallva, nagyon örülök, hogy erre egyik doki sem gondolt, mégiscsak szar lett volna, ha a hematológus ezzel indokolva rámmászik... :D 

Csütörtökön várt a védőnő, késett, így egy nagyon határozott kismama határozott véleményét hallgathattam, határozott unalommal. :D Ő mindenki kiosztott, inkluzive anyós, após, nőgyógyász, szonográfus. Igazi sármőr lehet... .D A védőnő nagyon megörült a vérképemnek, mondtam, hogy ne fáradjon a magyarázattal, tudom, hogy 2-3 csillagtól nem kell végrendelkezni. :) Aztán lehervadt a mosolyom, mert a vérkép nem volt teljes, ugyanis:

- a vércsoport ellenanyag teszt eredményéért a vérellátóba,

- a toxoplasma ereményéért a házidokihoz

- a szifillisz eredményéért újra a védőnőhöz

kell eltáncikálnom. Faszomat, ez nem terhesgondozás, ez tájékozódási futás...

Másnap a rákszűrés eredményéért a nőgyógyászhoz kellett elfáradnom, majdnem sikerült elkésni, mert 5 km-re otthonról jutott eszembe, hogy otthonhagytam a papírjaimat. Ész, ész hová mész... Sikerült találkoznom egy olyan dokival, aki úgy tudta elmondani a mondókáját, hogy sem felesleges latin nyelvű idézetekbe, sem szubmissziv párkapcsolatot idéző alázásokba nem ment bele. Ritka állatfaj, valahogy mindig kényszerük van a felsőbbrendűség villogtatására. Minden rendben van rákászatilag, uh-t most nem csinált, arra még várnom kell 3 hetet. :/ 

Valahogy annyira más ez a terhesség, mint az előző volt. Nem igazán van sem időm, sem módom ráhangolódni. Minimangával a ciszta miatt hetente jártam uh-ra az első 12 hétben, otthon feküdtem, és minden gondolatom ő volt, olvasgattam az újságokat (nem röhög!!!), és még akkor is minden hét olyan lassan vánszorgott, annyira szorongtam, hogy minden rendben legyen. Most valahogy más, az időm is kevesebb gondolkodni, Minimanga és a háztartás lefoglal, próbálok napközben egy-egy negyedórát elcsípni, és lepihenni, akkor tudatosan pihenek, hisz Neki is jár, ami a nagytesónak. De mivel most is lesz 4 hét a következő uh-ig, olyan vegyesek az érzéseim, valahogy alig tudatosult még a dolog bennem, még mindig olyan megfoghatatlan az egész, másrészt meg zavar a saját nyugodtságom, az, hogy most nem izgulok. Most valahogy úgy érzem, hogy minden rendben lesz, na de honnan veszem ezt meg? Lehet, hogy még nem merek örülni a kicsinek igazán, talán még mindig félek egy kicsit beleélni magam, nem tudom. Nem tudom a folsavat sem szedni, nagyon rosszul vagyok tőle, ez viszont zavar, tudom, hogy a folsav fontos lenne. Ennyit megtehetnék a kölykömért, ugye, egyrészről, másrészről meg, ha pont a folsavtól hányok ki mindent két napig, akkor nem sokkal vagyok beljebb...

A héten a postára is kellett menni, na, Minimanga adta az ívet, alig tudtam elcipelni. "Erre menjünk", "Táblán számok, számoljunk", "tetszik az ablak", "elefánt van a könyvön, kéred?" Vagy 15 percig hagytam sztendápolni, aztán megkértem, hogy menjünk, apa vár. Úgy, ahogy Vekerle megírta, leguggolsz, szemébe nézel, halkan megkéred. Eltereled a figyelmét. És így majd működik... Faszt. Én amondó vagyok, hogy kétszer, nem többször, kétszer megkérem. Ha nem, akkor jön a nyers erő. Szóval a postai tündöklés vége az lett, hogy egyik hónom alatt a csomaggal, a másik alatt a hellokittibe bújt, üvöltve hörgő lányommal kisétáltunk, minden feltűnést kerülve... :D A biztonsági őrt megkértem, hogy feszegesse ki a kezéből a polcról lenyúlt, de 1700-ért nem megveendő, 6 lapból álló könyvet, és a segélyhordó postás fogadására felsorakozott hátrányosék között kivonultunk a parkolóig. 

Apámék megint várhatóak hétvégére, így a péntek megint főzéssel telt. Náluk a villámlátogatás valóban az: szombat este 7-re érkeztek, és vasárnap reggel 7-kor már indultak is. Csak a motorokat hozták le, hogy az érintettnek a határőrrel folytatott emeltszintű párbeszédét idézzem: "motor kaputt, Ungarn szerviz". :) A szarvasból sikerült mintegy 5 óra alatt gulyáslevest főznöm, szegény Mikulás idén rábaszik, ha apám még néhányszor elmegy vadászni... Amíg a kaja főtt, mi elmentünk sétálni, a hegy tetején levő kilátóba mentünk fel. Minimanga nagyon élvezte, ahogy az erdőben karistolhatott a falevelekben, meg a víz által kimosott árkokban. Persze megint alig lehetett becsalni a házba, pedig rám már nagyon rámfért addigra a pihenés. :)